INSIDER

Élettársa holttestét csonkította meg Szilvia, kiderült, hogy miért ölt

A tettes családja egy éve költözött Debrecenből Jászladányba, de a szomszédok máris a távozásukat követelik.
  • Szerző: Ripost

Forrnak az indulatok, valóságos lincshangulat uralkodik abban az utcában, ahol a helyiek körében csak darabolós Szilviának csúfolt nő családja él.

A család egy éve költözött Debrecenből Jászladányba, de a szomszédok máris a távozásukat követelik. Ennek az az oka, hogy zsákokba csomagolt emberi maradványokra bukkant két gyerek március 2-án, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászalsószentgyörgy ha­tárában. A rendőrök eleinte azonosítani sem tudták a holttestet, két napja azonban sajtótájékoztatón számoltak be a nyomozás fejleményeiről.

Kiderült: a Bécsben élő és dolgozó, jászladányi P. Szilvia tavaly ősszel ismerkedett meg későbbi áldozatával, akivel egy albérletben élt. A férfi azonban erőszakossá vált és többször bántotta - írja a Bors. A 27 éves nő ezt megelégelve egy reggeli vita közben leszúrta. A holttestről levágta a kezet, a lábat és a fejet, majd Bécsből telekocsival szállította Magyarországra. Aztán az édesanyja, Andrea segítségével savval leöntötte és elrejtette egy öntözőcsatornában, ahová egy bé­relt kocsival szállították el. A lap szerint útjukról gyors­étteremben vásárolt hamburgerekkel tértek haza.

Az 51 esztendős anya egy takaros házban él a néhány ezres település határában. Vele lakik másik lánya, Kati is, akinek van egy kétéves és egy háromesztendős gyermeke. Kati a ki­csik apjával öt év után szakított – ez egy hónapja történt -, de a lap elérte a háznál a férfit.

"Szilvit nyugodt embernek is­mertem, sosem gondoltam, hogy képes lehet ilyesmire. Néha hazajött egy-egy napra külföldről, de nem tudtunk róla sokat. A munkáiról hazudozott, megbízhatatlan volt. Kati és én sem tudtunk semmit erről az egészről, a gyámhatóság mégis el akarja venni a kicsiket. Andit megviselték a dolgok, nem akar kijönni. Tudja, hogy nem ússza meg, lelkileg már a börtönre készül  – nyilatkozta a Borsnak Miklós, aki úgy gondolja, a házat eladják, mert nem tudnak tovább ottmaradni.

A Bors megtalálta azt a vegyi­áruboltot, ahol a gyilkossággal vádolt nő anyja megvette a nagy mennyiségű maró anyagot, hogy a bizonyítékokat eltüntessék.

"Törzsvásárlónak számít a család. Az anyuka tíz egyliteres háztartási sósavat kért. Furcsa volt, hiszen ekkora mennyiséget még sosem adtunk el egyszerre, de nem foglalkoztam vele. Semmi szokatlan nem volt rajta. Ezentúl már biztos nem árulunk sósavat" – jelentette ki az egyik alkalmazott.

Az áldozat, egy 32 éves külföldi férfi a német hatóságok adatbázisában szerepelt, állítólag alvilági kapcsolatai is voltak.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így készíts hercegnőburgonyát!
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?