Létrehozva: 2018.02.09.

Életét kockáztatta a többiekért az E.ON főnöke

Órákon át küzdöttek a gyõri Petz Aladár kórház orvosai a helyi E.ON igazgatóhelyettesének az életé­ért, miután egy zavarodott elméjû munkás egy hatalmas késsel megtámadta csütörtök hajnalban.

Az 53 éves alkalmazott nem a 43 éves Zsoltot akarta bántani, hanem a cég igazgatóját. Útban az iroda felé azonban összetalálkozott a helyettessel, aki próbálta megállítani a férfit, dulakodni kezdtek. A munkás ekkor kést rántott, azt nyolcszor belevágta az igazgatóhelyettes mellkasába.

A férfi ezután kivetette magát az épület második emeletéről. Olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett megmenteni, megtámadott főnöke azonban - bár a helyszínen újra kellett éleszteni - súlyos szív-, mellkas- és tüdősérülésekkel, de túlélte az esetet. Kritikus állapotban szállították kórházba.

Majd sajnálatos módon elhunyt azóta.

A dolgozók megdöbbentek a történtektől.

"Kizárt, hogy Zsolttal bármi baja lett volna, ugyanis nem volt ellensége, sem haragosa, mindenki szereti" – mondta a Borsnak az áldozat egyik kollégája.

Kiderült, hogy Zsoltnak két gyereke van. A családján kívül most a munkatársai is szorítanak neki.

A szurkáló tudata ámokfutása után kitisztult állítólag. Rádöbbent arra, hogy mit tett, ezért vetette ki magát az ablakon. De azt sem tart­ják kizártnak, hogy menekülni próbált, csak rosszul mérte fel az ablak magasságát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább