Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.28.

„Élet-halál között lebegett hónapokon keresztül„ – rettegésben él az otthonában kirabolt Magdika néni

Saját otthonában támadták meg a téglási Magdika nénit, akit ütöttek, rúgtak, telefonzsinórral megkötöztek és halálosan megfenyegettek, csak hogy megszerezzék a pénzét. Bár a bűnösök rács mögé kerültek, az idős asszony azóta sem lelt békére.

Sosem lesz már olyan az élete, nem beszélve a szilveszterekről, mint amilyen korábban volt a Tégláson élő Magdika néninek. A 65 éves nagymamát két évvel ezelőtt, december 31-én érte brutális támadás az otthonában. Miután féktelen ugatásba kezdtek a kutyái, ki akarta engedni az ebeket, ám egy 13 éves magyar fiú és 27 éves olasz ismerőse otthonában rontott rá a vegyesboltot üzemeltető asszonyra. Belökték és berugdosták a házba, 5-6 métert rugdosták, össze-vissza verték, miközben Magdika néni segítségért kiáltozott. Az épületben talált telefonzsinórral az egyikük megkötözte, majd késsel életveszélyesen megfenyegette.

Fotó: Ripost olvasói fotó

A lelki sebek nem gyógyulnak

„Pénzt követeltek tőle, az egész házat felforgatták. Több százezer forintot vittek el. Ami ennél is rosszabb, a lelki teher, amit a két éve húzódó tárgyalás a családnak jelentett„ – mondta könnyeivel küszködve Sándor, Magdika néni fia. A férfi bármit megtenne, hogy édesanyja félelmén enyhítsen, ami a testi sérülésekkel ellentétben azóta sem múlik. „A támadás után három hónappal kiderült, hogy egy tíz centis vérrög alakult ki anyu fejében az agya és a koponyája között, amit azonnal el kellett távolítani. Élet-halál között lebegett hónapokon keresztül a támadás miatt, anélkül, hogy tudtunk volna róla” – sóhajtja Sándor.

Tavasszal szabadulhat az egyik támadó

A napokban megtartották a most 15 éves fiú és 29 éves olasz társa tárgyalását, melyen a vád emberölési kísérlet volt. Jogerős ítélet született: a fiú 3 és fél évet kapott, de mivel két éve előzetesben van, és a büntetés kétharmadánál már szabadulhat, így 4 hónapja van hátra. Az olasz férfi 9 és fél évet kapott, amiből két évet ő is előzetesben töltött.

„Elégedetlenek vagyunk az ítélettel, túl könnyen megússzák, arra hivatkozva, hogy milyen a családi hátterük. Ez magyarázat lehet arra, amit anyuval csináltak? Ráadásul ez már a sokadik bűncselekmény, több helyre is betörtek azelőtt, hogy anyura rátámadtak…„ – magyarázta Sándor mérgesen. „Értetlenül álltunk a bíróságon az ítélet előtt, anyu teljesen kikészült, pedig alapból sem önmaga a történtek óta.”

Börtönné vált az áldozat otthona

„Idegileg tönkrement, hónapokig nem tudott egyedül aludni, most be van rácsozva az ablaka, mozgásérzékelő van mindenhol, kamerák a szobában. Mintha egy börtönben lenne! Pedig mindenki tudja, ő a légynek sem ártott soha, mégis ezt kell átélnie, és a tettesek csak ennyit kapnak„ – mondta Sándor, majd így folytatta: „A történtek óta anyu a szilvesztert még nehezebben viseli, stresszel, fél. A mostani szilvesztert is ébren töltötte: egész éjjel nem aludt, végül hajnalban szenderült el, így nem is tudtuk utolérni. Hiába hívtuk, nem vette fel, már a legrosszabbra gondoltunk, de szerencsére nem történt baj, csak le volt némítva a telefonja, de ez az egész szörnyű támadás mind a mai napig az egész családot megviseli.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát