Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.28.

Élet és halál között lebeg a feleségét megölő Zoltán gyereke

Koronavírus miatt élet és halál közt lebegő gyerekéhez akart kikéredzkedni a rácsok mögül az albertirsai P. Zoltán, akit tegnap ítéltek tíz év börtönre felesége brutális meggyilkolásáért.

Vasalt ingben, vezetőszáron állt a bíróság elé az 59 éves P. Zoltán, aki hátborzongató módon végzett szerelmével, K. Évával. A mindig féltékenykedő Zoltán ugyanis egy bulin bepiált, ezután bántalmazta, majd megfojtotta az asszonyt. Amikor rájött, mit is tett, először, mintha mi sem történt volna, elballagott dolgozni, majd hazatérés után a nő testét átvonszolta a szomszédos, épülő ház pincéjébe, és egy ottani gö­dörbe hajította.

Hiába kérte a bírót P. Zoltán, hogy engedjék haza a fiához (Fotó: Bors)

A család ezután három hónapig minden erejével Évát kereste, a férfi pedig eljátszotta az aggódó férjet. Szerepét azonban csak a poligráfos vizsgálatig tudta hitelesen alakítani, ott már elbukott, megtört, és mindent bevallott, csupán egyet tagadott: hogy megütötte volna az asszonyt.

„Nem tagadom azt, ami történt, egyet viszont igen: nem pofoztam meg őt. Az életét miattam veszítette el, amiért millió bocsánatot kérek, nagyon sajnálom az egészet, soha nem akartam bántani„ – mondta az utolsó szó jogán. A férfit végül 10 év börtönre ítélték, amit ő szó nélkül el is fogadott, az ügyész azonban korlátozott fellebbezéssel élt. A tárgyalás vé­gén viszont drámai bejelentést tett Zoltán: mint elmondta, két legidősebb fia súlyosan megbetegedett koronavírus-fertőzésben, közülük az egyik, Krisztián pedig jelenleg is élet és halál között lebeg, ezért azt kérte, hogy szüntessék meg a kényszerintézkedést addig, míg hazamegy a családjához.

„Hat kiskorú gyerek van otthon, a fiam, Krisztián a ceglédi intenzív osztályon fekszik élet és halál között, a gyerekeknek szükségük van rám” – mondta remegő hangon a férfi. A teremben a kérés után néma csönd honolt, még az ügyész sem tiltakozott a kérés ellen, a bíró pedig tanácskozási szünetet kért. Végül azonban, bár a bíró sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, nem engedte el Zoltánt, döntését a 10 éves börtönnel indokolta. A tárgyalásra elment Évi legjobb barátnője, akit sokkolt a döntés.

„Ennyit ér egy csodás anya, asszony és barát élete? Csak tíz évet? A gyerekei azóta is gyászolnak, a két legkisebb lányának el sem mertük mondani, hogy ma lesz az ítélet. Remélem, másodfokon többet kap” – szögezte le a barátnő a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát