Létrehozva: 2021.05.15.

„Elérkeztünk a Gyurcsány-show újabb állomásához, most Karácsony Gergely lép porondra”

Hollik István szerint Gyurcsány újabb szereplőt hívott a színpadra.

„Elérkeztünk a Gyurcsány-show újabb állomásához, most Karácsony Gergely lép porondra” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Karácsony a Gyurcsány-showban! Részletek a videóban👇 Karácsony a Gyurcsány-showban! Részletek a videóban👇 Közzétette: Hollik István – 2021. május 14., péntek

Hollik István a baloldali előválasztásra utalva úgy fogalmazott: a rendező, Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök már korábban színpadra hívta a DK ifjúsági szervezetének, a Momentumnak az elnökét, Fekete-Győr Nemtudom Andrást, Jakab Pétert, akire a bohóc szerepét bízta, feleségét, Dobrev Klárát. Most pedig angolul nem beszélő extanácsadóját, Karácsony Gergelyt is színpadra hívta – tette hozzá.

Hollik István azt mondta,

a főpolgármester ráadásul már bizonyította hűségét, hiszen Gyurcsány összes emberének talált valamilyen kifizetőhelyet Budapest vezetésében.

„Egyvalami már borítékolható a show-műsor végső győztese biztosan Gyurcsány Ferenc lesz” – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó