Létrehozva: 2020.05.20.

Elefántok, zsiráfok, zebrák... Autós szafari nyit szerdán Magyarországon!

Kényszer szülte az ötletet: látogatható Szadán Magyarország első és egyetlen autós szafariparkja. Az érdeklődés akkora, hogy az első héten már beteltek az időpontok – mondta ifj. Richter József, a park megálmodója. A Ripost még a nyitás előtt járt ott.

A szafaripark ifj. Richter József cirkuszigazgatónak régi nagy álma volt, és most a koronavírus-járvány kikényszerítette a megvalósítását. A cirkuszok ugyanis bezártak, ám az állatokat etetni kell, a takarmány pedig nem két fillér.

Fotó: Sulyok László/Ripost

A Magyar Nemzeti Cirkusz és a Richter Flórián Cirkusz azonban nem adománygyűjtésbe kezdett, hanem kitalálta, hogyan nyújthat attrakciót a járványveszély idején. Ehhez találtak egy szép területet közel a fővároshoz, Szadán.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került Magyar Nemzeti Cirkusz és Richter Flórián cirkusz állatait lehet itt megtekinteni Szadán. (Fotó: Sulyok László/Ripost)

„Mindent megteszünk a biztonság érdekében, el akartuk kerülni a tömeget, ezért vezettük be az előzetes regisztrációt” – magyarázta a Ripost-nak ifj. Richter József.

Mint a külföldi szafariparkokban, itt is szabadon vannak az állatok és a látogatók közöttük autózhatnak.

Fotó: Sulyok László/Ripost

Egy 5 hektáros területet járhatnak be a családok a saját autójukkal.

A cirkusz munkatársai próbálták ki, hogyan fogadják az állatok az autós látogatókat, a park ma nyit. (Fotó: Magyar Nemzeti Cirkusz)

„Az út egy másfél kilométeres szakaszon vezet végig, csak a kijelölt útvonalon szabad haladni, legfeljebb 5 km/órás sebességgel” – tájékoztatott a cirkuszigazgató.

Láthatunk zsiráfokat és elefántokat is. (Fotó: Sulyok László/Ripost)

Nyitott kabrióval és 9 utasnál többet szállító járművel nem szabad az állatok közé hajtani.

(Fotó: Sulyok László/Ripost)

Egyes helyeken viszont lehúzhatják a látogatók az ablakot és etethetik az állatokat, de csak a pénztárnál vásárolt zoo-csemegével. Egy kijelölt helyen pár percre ki is lehet szállni az autóból.

A szafariparkban a két cirkusz mintegy száz állata sétálgat és várja az autós látogatókat (Fotó: Sulyok László/Ripos)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább