Létrehozva: 2021.07.26.

Eszetlen döntés, több mint 20 jegypénztárost bocsátott el a BKK

A Rákosmente ügyfélközpontot, és az ikonikus Gombát egyszerre zárta be a BKK május végén. Azóta mindössze egy, az Örs vezér téren nyitva tartó ablaknál zajlik a jegyárusítás, tehát egy embernek kell eladnia a több ezer jegyet és bérletet.

Május 31-én bezárt az Örs vezér tér ikonikus épülete, a kör alakú Gomba, aminek alsó szintjén jegypénztár működött, és megszűnt a XVII. kerületi Rákosmente ügyfélközpont is. A BKK azzal indokolta döntését, hogy az átalakuló utasforgalom miatt szükségessé vált az eddig működő ügyfélközpontok felülvizsgálata.

Fotó: Keller Mátyás

Az Örs vezér téren, és annak vonzáskörzetében azonban így egy üzemelő jegypénztár maradt, annak is csak az egyik ablaka tart nyitva.

Fotó: Keller Mátyás

Ráadásul a jegypénztár nyitvatartási ideje is lerövidült, a korábbi hajnali kezdés, és késő esti zárás után már csak reggel fél héttől este fél hétig tart nyitva. Így a jegypénztárosok korábbi két műszakából (délelőtti és délutáni) is egy, 12 órás műszakot csinált a BKK.

Fotó: Keller Mátyás

Az egy nyitva tartó ablaknál folyamatos a sorban állás, körülbelül percenként váltják egymást az emberek, akik vásárlásaikról akár számlát is kérhetnek, ráadásul a 10-es gyűjtőjegyet maga a pénztáros nyomatja ki a helyszínen. Mivel az emberek többsége általában nem is sima szóló vonaljegyet vásárol, hanem havi bérletet, Budapest bérletet, gyűjtőjegyeket, egy átlagos hétköznapon is kétmillió forint felett lehet a forgalma, a hó eleji, „bérletes” napokon pedig több mint három millió forintnyi árut is eladhat.

Az egyetlen működő ablakot mindössze a jegy- és bérletkiadó automaták tudnák kicsit felszabadítani, ezeket azonban több okból sem használják az emberek: az Örs vezér téri aluljáróból felérve rögtön a jegykiadó ablak tűnik fel, míg az automaták takarásban vannak, a legtöbb ember pedig akkor sem szeretné őket használni, ha látja.

Fotó: Keller Mátyás

A járvány és a hajléktalanok miatt sem szeretném tapogatni azokat a gombokat

– indokolta egy utas lapunknak, hogy miért áll sorba a jegypénztárnál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban