Létrehozva: 2021.07.30.

Ekkorára nőtt a átlagkereset Magyarországon

Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 402 900 forintra becsülhető, 7,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Fotó: 123RF

A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 295 800 forintot ért el, szintén 7,8 százalékkal emelkedett.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,7 százalékkal, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt jelentősen meghaladóan, 10,6 százalékkal nőttek.

Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600, a nettó átlagkereset 283 700 forintot ért el, mindkettő 9,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Magyarországon a bérek a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában is emelkedtek, ezt támasztja alá, hogy az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600 forint volt, ami 9,4 százalékos növekedés éves összevetésben – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkozástatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a KSH legfrissebb adataira reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteki közlése szerint májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt.

Bodó Sándor hozzátette, a béremelkedések hátterében főként az áll, hogy 2010-óta a minimálbér 73 500 forintról, 167 400 forintra, a garantált bérminimum 89 500 forintról, 219 ezer forintra nőtt. A minimálbér és a garantált bérminimum pedig a többi bért is felfelé tolta. Mindez mögött kormányzati döntések állnak, hiszen a munkaadókat terhelő járulékok folyamatosan csökkenek.

A béremelkedés folytatásához a jövőben új kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek új impulzust, új lendületet adnak, erről szól a mostani nemzeti konzultáció is, amelyben kérdés, hogy mi legyen a minimálbérrel és a garantált bérminimummal. Várhatóan ősszel, az év vége felé megszületnek azok a döntések, amelyek biztosítani tudják a további növekedést – mondta Bodó Sándor.

Rekordmagasságba emelkedett, megközelítette a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma – közölte ugyancsak Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, még a járvány előtt, 2019-ben sem dolgoztak annyian, mint idén júniusban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatközlése szerint az előző hónaphoz képest 85 ezerrel, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 98 ezerrel nőtt a foglalkoztatás. Az egy évvel korábbi szinthez mérve 2021 második negyedévében a hazai elsődleges munkaerőpiacon 76 ezerrel bővült, 4 millió 450 ezer fölé emelkedett a létszám. A rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak még ilyen sokan Magyarországon.

A magyar munkaerőpiac megerősödve került ki a koronavírus-járvány hullámaiból. Az ágazatok közötti jelentős munkaerő-áramlás nyertesei az infokommunikáció, a tudományos tevékenység, az építőipar és a pénzügyi ágazat. A járvány kedvezőtlen hatásait eredményesen és jól célzottan mérsékelték a kormány intézkedései, többek között a bértámogatási és munkahely-teremtési programok, az adókedvezmények vagy a hitelmoratórium.

Bodó Sándor kifejtette: „ígéretünkhöz híven nemcsak pótolni tudtuk a vírusválságban megszűnt munkahelyeket, hanem minden korábbinál magasabb szintre növeltük a foglalkoztatást. A magyar emberekkel összefogva 2010 óta rendkívüli eredményeket értünk el a munkaalapú társadalom és gazdaság kiépítésében. A közösen kivívott sikerek a vírusválságban is fenntarthatónak bizonyultak, Magyarország európai összevetésben kimagasló foglalkoztatási adatokat produkál 2021-ben. A járványhelyzet a bérek emelkedésében nem okozott érdemi megtorpanást, a hazai reálkeresetek 100 hónapja megszakítás nélkül növekednek” – idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után