Létrehozva: 2022.01.25.

„Ekkor ér véget a világjárvány” – mondta Rusvai Miklós virológus

Véget ért a koronavírus világjárvány külföldi kutatók szerint – Ez a véleménye erről dr. Rusvai Miklósnak.

Véget ért a koronavírus világjárvány, de a vírus még velünk marad – írja a nemzetközi sajtó egy amerikai kutatócsoport véleményére hivatkozva. Dr. Rusvai Miklós a következőképpen reagált a hírre.

Dr.Rusvai Miklóssal Fotó: Markovics Gábor Ripost

„Én is úgy gondolom, hogy idén véget ér a világjárvány, de olyan értelemben, hogy már nem fog egészségügyi gondot okozni. Legalábbis nálunk már nem. A vírus azonban valóban továbbra is jelen lesz, egyes országokban pedig okozhat még gondokat” – vélekedik a virológus.

„A harmadik hullámmal már kiadta a mérgét a koronavírus járvány”

Rusvai doktor szerint idén ősszel valószínűleg megint sok légzőszervi, enyhe tünetes megbetegedés lesz, ugyanúgy, mint az előző hullámoknál és megemelkedik majd a pozitív koronavírusos esetek száma, de ez már nem ad okot az aggodalomra.

„Sok megfázás, orrfolyás, torokkaparás lesz a vírus miatt, de halott és lélegeztetőgépes beteg már nagy valószínűséggel nem, vagy csak kevés lesz. Gyakorlatilag annyi súlyos eset lesz majd, mint egy influenzajárványnál. Biztos, hogy megemelkedik a kórházi esetszám is, de nem lesz olyan tragikus, mint az eddigi járványhullámoknál. A harmadikkal már kiadta a mérgét a koronavírus járvány” – mondja a professzor, hozzátéve, hogy a fent említettek csupán nálunk lesznek érvényesek.

A világ egyes országaiban még okozhat gondot az omikron és más variánsok

A virológus szerint Távol-Keleten, Afrikában és még sok helyen nagy valószínűséggel lesznek olyan járványhullámok, melyeknek sok áldozata lesz.

Fotó: Pixabay.com

„Sok országban nem fertőzi úgy át a vírus a lakosságot, mint nálunk. Ősszel és télen Ausztráliában, Dél-Amerikában, Új-Zélandon, tehát több olyan országban, ahol még nem igazán volt a vírusnak az omikron variánsa, vagy annak valamelyik változata jelen, fog még betegségeket okozni„ - mondta a virológus.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) vajon mikor jelenti be a világjárvány végét?

„A világjárvány akkor lett világjárvány, amikor a WHO annak nyilvánította. Hivatalosan tehát akkor lehet kijelenteni, hogy nincs már világjárvány, amikor a WHO bejelenti, hogy vége. 70 százalék feletti a valószínűsége annak, hogy ősztől már nem lesz komoly következménye a vírus jelenlétének. Szerintem jövő tavasszal már a WHO is kihirdeti, hogy hivatalosan is véget ért a világjárvány” – jelenti ki Rusvai Miklós.

Nincs értelme kötelezővé tenni

Mivel Rusvai doktor szerint ősszel gyakorlatilag már nem lesz világjárvány, ezért nem is tartja túl észszerűnek, hogy az osztrákok bevezetik a kötelező vakcinázást. Fél évre mi értelme van? Mi értelme annak, hogy február 15-én bevezetik a kötelező vakcinázást és majd ősszel visszavonják, mondván: 'Még sem kell, mert nincs rá szükség'. Én őszintén remélem, hogy nálunk nem lesz kötelező az oltás egy percig sem. Már a negyedik oltást is csak indokolt esetben tartom szükségesnek, amikor a páciensnek a helyzete megkívánja, csak a rizikófaktorba tartozóknak ajánlanám, hogy felvegyék az oltást”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében