Létrehozva: 2020.08.27.

Egyszerre 200 rendőr csapott le Pécsett egy hálózat tagjaira – videó

Közel 200 rendőr 13 helyszínen, egyidőben csapott le egy új pszichoaktív anyagot terjesztő hálózat tagjaira Pécsett.

Szerző Ripost

A nyomozók széleskörű felderítést követően több személy elfogása érdekében összehangolt akciót szerveztek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a Tolna és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, a Készenléti Rendőrség Bevetési Támogató Osztályának, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek bevonásával augusztus 26-án összehangolt rendőri akciót tartottak Pécs több pontján közel 200 rendőrrel.

A rendőrök a végrehajtott intézkedések során összesen 23 főt állítottak elő a rendőr-főkapitányságra. Az egy időben, összesen 13 helyszínen megtartott kutatás eredményeként tudatmódosítószer gyanúját keltő anyagokat, valamint ezek előállítására alkalmas eszközöket találtak és foglaltak le.
Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve egyéb tárgyakat is lefoglaltak.

A rendőrök az előállított személyek közül 12 főt kihallgattak gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására – írja a police.hu.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast