INSIDER

„Egyszer csak elsötétült minden” – 40 percig feküdt ájultan Lajos, majd magának kellett mentőt hívnia

Senki sem segített a túlhajszolt férfinek Mosonmagyaróváron, pedig egy buszmegálló közelében esett össze.
  • Szerző: Ripost

Szomorú és egyben döbbenetes történetet osztott meg közösségi oldalán az emberi közönyről egy mosonmagyaróvári férfi. Lajos éppen munkába indult az esti órákban, amikor furcsa gyengeséget érzett, majd elájult.

„Egyszer csak elsötétült minden. Semmire nem emlékszem, a következő kép már csak az volt, ahogyan magamhoz térek” – mesélte a Borsnak Lajos.

„Ekkor még mindig olyan gyenge voltam, hogy fel sem tudtam kelni. Ordítottam, de senki nem jött oda, pedig hat méterre egy buszmeg­álló, szintén hat méterre pedig egy kocsi állt, amiben ültek” – mondta Lajos. Miután senki nem segített rajta, a férfi utolsó erejével kibányászta a zsebéből a telefonját, és mentőt hívott.

A mosonmagyaróvári buszmegálló közelében ájult el a túlhajszolt férfi

„Miután kihívtam a mentőket, egy férfi odajött, megkérdezte, hogy mi történt, mondtam, hogy már útban van a segítség. Szomorú belegondolni, hogy legalább két buszjárat ment el mellettem, körülbelül három méterre, és senki nem jött oda.”

Lajost kórházba vitték, ahonnan szerencsére már másnap kiengedték, vélhetően a kimerültség miatt ájult el.

Lajos az utcán vesztette el az eszméletét, buszok mentek el mellette, de senkinek sem jutott eszébe, hogy megkérdezze tôle, mi a baja

Fotó: Bors

„Egyszerűen kimerülhettem, ebben az is közrejátszhatott, hogy nemrégiben negyven kilót fogytam. Én még olcsón megúsztam, de elgondolkodtató, hogy mi lett volna, ha komolyabb a baj. Ha például infarktusom van, akkor már halott lennék” – magyarázta Lajos, aki hozzátette: ilyen esetben so­ha ne fordítsuk el a fejünket. Ha ittasnak hisszük az embert, akkor is hívjunk hozzá mentőt, mert lehet, hogy életet mentünk ezzel.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?