Létrehozva: 2020.10.10.

Egyre több alkalmazott bizonyítja: Bíró László nem fizette ki a neki dolgozó varrónőket

A baloldal borsodi jelöltje még fegyverrel meg is fenyegette az alkalmazottakat, amikor a fizetésüket kérték.

Vasárnap időközi választást tartanak a borsodi 6-os számú körzetben, amit Koncz Ferenc kormánypárti képviselő váratlan halála miatt írtak ki. Öt jelölt méri össze az erejét, a legismertebbek közülük a Fidesz-KDNP által támogatott Koncz Zsófia, Koncz Ferenc lánya, és a baloldali pártok jelöltje, a jobbikos antiszemita Bíró László.

Fotó: mti

Bíróról a kampány közben derült ki, hogy csődbe vitte korábbi cégét, ahol varrónőket alkalmazott, és nem fizette ki az alkalmazottait. Annak ellenére sem, hogy több tízmilliós állami támogatást kapott éppen erre.

Ezt azért is fontos tudni, mert a koronavírus-járvány közben – és majd utána – a legfontosabb kérdés az lesz egy egyéni képviselő esetében: hogyan áll a munkavállalókhoz, a munkahelyteremtéshez.

Szeptember elején az arcukat és a nevüket (ekkor még) nem vállaló varrónők álltak a nyilvánosság elé. Azt mondták, hogy a jobbikos politikus többször sem fizette ki a bérüket, és közülük volt olyan, akinek a mai napig több százezer (egész pontosan 350 ezer) forinttal tartozik. Sőt, egyikük elmondása szerint egykori főnökük puskával kezdett el fenyegetőzni a varroda közepén, amikor számon kérték rajta az elmaradt fizetéseket.

Egyikük még arról is beszélt, hogy a politikus 2015-16 környékén úgy adta el egyik ismerősének a varrodai eszközöket, hogy az nem is volt a tulajdonában.

Nem sokkal később újabb varrónők álltak a nyilvánosság elé, és már azok is vállalták a nevüket, akik korábban nyilatkoztak Bíró viselt dolgairól. Egy másik esetet ismertetve azt mondták, hogy

közösen felhívták Bírót, aki erre közölte, ha még egyszer megkeresik, lelövi őket.

Ez pedig azt jelentette, hogy a baloldali pártok által támogatott jelölt legalább két alkalommal fenyegette meg agresszívan volt beosztottjait.

A botrány azért is különösen kínos a baloldali jelöltnek, mert a koronavírus-járvány megváltoztatta a politikusokkal szembeni elvárásokat. A pandémia következtében ugyanis rendkívül fontos lett a munkahelyteremtés, a munkahelyek megvédése.

Ezzel értelemszerűen a borsodi időközi választás tétje is megváltozott. A Bíró-ügy éppen arra világít rá, hogy

a baloldal jelöltje egyszerű megyei képviselőként sem tudott eleget tenni feladatának, így várhatóan magasabb szinten is ez lenne a helyzet.

Bíró László saját dolgozóit sem fizette ki, hogyan védené meg a munkahelyeket, hogyan teremtene újakat? – írta az Origo.

Október 11-én időközi választásokat tartanak Szerencsen, ahol a közös baloldali jelölt az a Bíró László, aki az utóbbi időben több felháborító ügy főszereplője volt. Először rasszista, antiszemita megnyilvánulásai kerültek elő, majd kiderült, saját dolgozóit agyonlövetéssel fenyegette. A baloldali pártok közösen jelölték Bírót, és annak ellenére sem voltak hajlandóak visszavonni támogatásukat, hogy erre több baloldali értelmiségi is felszólította őket. Bíró támogatása ellen több baloldali értelmiségi is tiltakozott. Kovács László, korábbi MSZP-elnök például leszögezte, hogy pártjának nem lenne szabad támogatnia Bírót. Schiffer András LMP-alapító szerint az antiszemita jelölt indításával a baloldal elvesztette elveit. Kőbányai János író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője pedig az Indexen megjelent véleménycikkében bírálta a baloldalt. Jellemző, hogy a cikk közlését korábban öt baloldali lap is megtagadta, mondvacsinált okokkal. Élesen kifogásolta Bíró jelölését Tamás Gáspár Miklós filozófus, Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója is. A baloldal vezető politikusai azonban sorra álltak ki antiszemita jelöltjük mellett. Szombaton – megdöbbentő módon – a Bíró által Judapestnek nevezett Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is mellette kampányolt.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"