Létrehozva: 2017.08.20.

Egyre boldogabbak a magyarok

Vége annak, hogy mi vagyunk a panaszkodós nemzet! A legfrissebb összeurópai boldogságfelmérésben a magyarok kétharmada mondta azt, hogy elégedett az életével.

A köztudatban a magyarokról az a kép él, hogy pesszimista, sokat panaszkodó nép, akik sok mindennel elégedetlenek az életükben – az utóbbi idők felmérései azonban alaposan rácáfolnak erre a képre! Az Európai Unió közvélemény-kutatásokért felelős szerve, az Eurobarométer a napokban kiadott kutatása azt mérte, mennyire elégedettek az Unió lakosai az életükkel. Ebből az derül ki, hogy a magyar lakosság 67 százaléka tartozik az elégedettek körébe, és ez az eredmény folyamatos növekedés újabb állomása. 2016-hoz képest is egy százalékkal nőtt a boldogok tábora, elsősorban annak köszönhetően, hogy egyre ígéretesebbnek találjuk a magyar gazdaságot.

 

Mitől vagyunk boldogok?

A megkérdezett magyarok 11 százaléka vallotta azt, hogy nagyon elégedett, a legnépesebb pedig az „inkább elégedettek” tábora: 56 százalék. A legkevesebben azok vannak, akik azt mondták, egyáltalán nem elégedettek az életükkel: 9 százalék. A legnagyobb javulás az ország gazdasági helyzetének megítélésében látszik: +9 százalékos tavalyhoz képest, valamint a személyes munkaügyi helyzet – ebben is 9 százalékos a javulás. De nagyobb, 4 százalékos előrelépést hozott tavalyhoz képest a foglalkoztatottság megítélése is. Ezek a tényezők járultak hozzá elsősorban a magyarok elégedettségéhez.

 

Mi miatt aggódunk?

A felmérés szerint a belföldi témakörökben Magyarországon a legtöbben az egészségügy állapotára panaszkodnak, míg a világszintű események közül a legtöbb magyart a migránsválság aggasztja. Ezzel szemben a munkanélküliség nálunk jóval kevesebb ember boldogságát rontja el, mint például Spanyolországban vagy Olaszországban.

Európa legboldogabbjai egyébként a dánok, ott a lakosság majdnem egésze, 98 százaléka válaszolta azt, hogy elégedett az életével. A legkeserűbb viszont a görögök élete, ott a lakosságnak a fele sem elégedett az életével (41 százalék).

 

A világranglistán is jövünk fel

Nem csak az EU méri az emberek elégedettségét: az ENSZ is minden évben kiadja a Világ Boldogsága Jelentést, amelyet a boldogság világnapján, március 20-án tesznek közzé. Legutóbb 155 országban mérték az ENSZ szakemberei, mennyire boldogak a lakosok. 2017-ben ezen a listán a 75. helyig kúsztunk fel – egy évvel korábban még csak 91-ek voltunk. A rangsort egyébként Norvégia, Dánia és  Izland vezeti.

Ennek a jelentésnek a készítői elsősorban azt veszik figyelembe, hogy mennyi az egy főre jutó GDP és a várható élettartam a vizsgált országokban, de ezt kiegészítik a lakosok személyes véleményével is. A megkérdezettek tízes skálán értékelték, hogy mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak a társadalmat, amiben élnek és mennyire gondolják nagylelkűnek magukat.

 

A magyarok a friss eredmények alapján bíznak egymásban: a legtöbben azt válaszolták, hogy baj esetén biztos lesz, aki támogatja őket. Ebben a kérdésben tapasztalható a legnagyobb pozitív változás 2016-hoz képest, vagyis sokkal inkább hiszünk egymásban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán