Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.14.

Egymilliót akart saját lányától veséjéért a magyar apa

Hiába hivatása Szendrei Máriának, hogy beteggondozóként embereken segítsen, õrajta még a saját édesapja sem segít. Amikor kiderült róla, hogy súlyos vesebeteg, az apja kirakta a lakásból. Lapunknak az apa mondta: ki az a hülye, aki odaadja a szervét? Pedig õ alkalmas donor lehetne...

Folyamatosan segítette a családját a 41 éves Szendrei Mária, de amikor ő került bajba, akkor mindenki elfordult tőle. Németországban dolgozott beteggondozóként, de amikor legutóbb hazautazott Pécsre, rosszul lett az utcán.

– Pihenni jöttem haza Németországból, itthon édesapámnál laktam. Amikor rosszul lettem, borzasztóan megijedtem, de leültem és reménykedtem, hátha elmúlik – meséli a %Ripost%-nak Mária.

– Az orvos azonnal a sürgősségire küldött. Kiderült, hogy vesezsugorodásom van, mindkét vesém károsodott.

A doktornő behívta az édesapámat, és elmondta neki, hogy ő lenne a legjobb donor a számomra, megmentheti az életemet.

Miután kikísértem, akkor közölte velem:

én eladom a vesémet neked 1 millió forintért - és nevetett.

Amikor Máriát végre kiengedték, otthon látta, hogy édesapja az összes holmiját összecsomagolta.

Közölte velem, hogy „mit csináljak veled így betegen?!” Mit mondhattam volna erre, kivettem egy uránvárosi albérletet. A családom magamra hagyott, a kórházban egyetlen közeli rokonom se látogatott meg. Amikor kértem, hogy hozzanak nekem tiszta pólót, mert ami rajtam van, átvérzett a dialízis során, közölték: nem bírják a kórházat, rosszul lesznek tőle. Egy nővérke adta oda a sajátját... 

Mária hetente háromszor jár dialízisre, és a barátai próbálnak meg neki donort keresni, hiszen így nem tud dolgozni, a kezelés pedig fárasztó és kellemetlen. Végső megoldást a veseátültetés jelent a számára. Vércsoportja 0 RH+ pozitív, akinek ugyanilyen, az jöhet számításba. A Pécsi Tudományegyetem II. számú Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum-nál megerősítették: Máriát rendszeresen kezelik a művese állomáson, a szervátültetés jelenthet csak esetében gyógyulást.

A %Ripost% megkereste Mária édesapját is, aki elismerte, hogy nem adja oda a veséjét a lányának.

Az az 1 millió forintos megjegyzésem csak vicc volt, meglepett a kérés – mondta az édesapa. – De mondja meg, ki az a hülye, aki tényleg odaadná a szervét? Én feküdjek kés alá, rohangáljak a kórházba? Nem is értem, Mária hogyan gondolhatta ezt. Õ mondta, hogy ha nemet mondok, akkor pakoljak is össze, nem marad nálam. Hát jó, összepakoltam, de nem én dobtam ki. Jobb így, azóta se hív, én meg nem tudom felhívni, nincs rá pénzem – mondta.

A sokkoló történet további részletei a szerdai %Ripost% napilapban olvashatók! Keresd az újságárusoknál! 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól