Létrehozva: 2020.12.01.

Egymillió ütheti a markát annak, aki előkeríti a két hete eltűnt gyönyörű lányt

A mezőkövesdi kamasz valószínűleg az udvarlójával szökött el.

Közel két hete a poklokat járja Varga Leila családja. A 15 éves lánynak egyik pillanatról a másikra nyoma veszett, a család azóta nem kapott életjelet a tinitől. Leila édesanyja a Borsnak elmondta: rettenetesen aggódik a lányáért, aki egyébként jó tanuló volt az iskolában, és soha nem csinált hasonlót.

Fotó: Facebook

„Megismerkedett Kevinnel, és teljesen a fiú és a családja hatása alá került. Nagyon aggódunk, hiszen még csak 15 éves, és sehol nem lehet elérni őt, sem telefonon, sem pedig a közösségi oldalain. Nagyon félek, hogy olyan helyzetben van, hogy nem tudja ezeket használni. Már mindenre gondoltunk„ mondta szomorúan az édesanya, Bea, aki hozzátette: Leila az eltűnése óta az iskolába sem jár. Bea elmondása szerint már korábban is észre­vette, hogy lánya erősen a fiú és családja hatása alá ke­rült, és minden erejével igyeke­zett Leilát megóvni a veszélytől. Most az egész család azon dolgozik, hogy Leilát megtalálják. A tinilány nővére 1 millió forintot ajánlott fel annak, aki hazaviszi Leilát.

„Kedves ismerőseim! Aki megtalálja a húgomat, annak 1 millió forint összeget adunk a kezébe, kérlek, segítsetek!” – írta ki az aggódó nővér a kö­zösségi oldalára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban