Létrehozva: 2018.10.05.

Egymilliárdos csalással vádolják: Sándor mindkét lábát levágta a vonat

Cs. Sándort azzal vádolják, hogy szándékosan mászott be a vonat alá, hogy a biztosítási pénzeket megszerezze.

Cs. Sándor mindkét lába helyén protézis van. A tragikus vonatbaleset óta nincs nyugta, sem neki, sem a családjának. A faluban megbélyegezték őket, édesapja annyira a szívére vette a történteket, hogy belehalt a bánatba.

Sándor csak ebben az ügyben több mint 90 tárgyaláson vett részt. Az ügyészség csalással vádolja. A férfi ugyanis a balesete előtt 14 kü­lönböző biztosítónál 29-féle szerződést kötött. Ez tette valójában gyanússá a balesetét, illetve a mozdonyvezető vallomása, aki azt állította, hogy látta a férfit be­mászni a vonat alá. A vállalkozó most először beszélt arról, hogy mi oka volt ilyen szokatlanul sokféle biztosítást kötni.

"Előtte volt egy autóbalesetem, ahol halálközeli élményem volt, és csak az járt a fejemben, mi lett volna a családommal, ha meghalok. Ráadásul akkoriban veszélyes munkáim voltak, motoroztam, és szerettem volna egy olyan szolgáltatást, ami ezeknél a kockázatoknál helyt tud állni. A megtakarításomból el tudtam különíteni egy külön összeget, és egy időpontra hoztam a kü­lönféle biztosítási formákat" – állította Sándor a Borsnak.

Ezért többféle biztosítóval tárgyalt, és végül egy egyéni, körülbelül 430 millió forintos biztosítási csomagot kötött. Azt mond­ja, így érezte a saját és a családja életét biztonságban. Azonban hiába kötött sokféle biztosítási csomagot, egy kivételével nem fizetettek neki négy éve egy fillért sem, helyette csalásért beperelték, ő pedig polgári peres eljárást indított a cégek ellen kártérítésért.

Cs. Sándor évek óta a bíróságra jár, és akár a börtönben is végezheti.

"Ha az ember biztosítást köt, attól a naptól, hogy életbe lép, a biztosítónak kötelessége fizetni" – vélekedik.

A baleset napjáról azt mondta korábbi vallomásában, hogy három autójukból csak egy működött, amit a felesége használt, ezért ment vonattal. Nyírcsászáriban szállt le, egy 30 centiméter széles kitaposott ösvényen haladt a vonat mellett, amikor a bal bokájában egy éles fájdalmat érzett. Üvegdarabok hevertek az út szélén, ezeken csúszott meg, elesett, kicsavarodott a teste, ezzel magyarázta, hogy a vonat alá került, ami közben elindult az állomásról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra