Létrehozva: 2021.04.14.

Egyél Te is Kék Hamburgert áprilisban

Az autizmus világnapjának alkalmából Jancsa Jani álmodta meg a Bamba Marha Burger áprilisi tematikus hamburgerét.

Április 2-át az ENSZ 2008-ban az autizmus világnapjává nyilvánította. Az Együtt az Autistákért Alapítványnál kiemelt célú, hogy az autizmus spektrumzavarban érintettek problémái nagyobb figyelmet kapjanak, edukációnk és érzékenyítő kampányaink révén pedig ledöntsék az ehhez kapcsolódó tabukat. Idén nem csak egy napot, hanem egy egész hónapot szentelnek annak, hogy üzenetüket még több emberhez eljuttassák, egyúttal pedig Neked is szeretnénk egy kis meglepetéssel kedveskedni.

A világnap alkalmából Jancsa Jani álmodta meg a Bamba Marha Burger áprilisi tematikus hamburgerét, a kék buciból készült EGYÜTT burgert, mivel az autizmus színe a kék. A marhahúspogácsa, grillezett pepperoni szalámi, marinara szósz, gouda sajt, valamint szarvasgombás majonéz összetevőkből készített burger megrendelésével most 500 forinttal támogathatja mindenki az „AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért” elnevezésű tehetséggondozó programunkat, ahova olyan autizmus spektrumzavarral élő, 6-30 éves korú gyermekek, fiatalok jelentkezését várják, akik valamilyen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek a zene, a képzőművészet, egyéb művészeti ágak (mozgókép, fotó stb.), a sport, a tudomány, a kutatás/fejlesztés/innováció vagy a számítástechnika területén.

A WOLT alkalmazáson keresztül bármikor megrendelheted áprilisban az EGYÜTT burgert.

Így tudod leadni rendelését:

  • WOLT applikáció megnyitása
  •  

  • „Profil” megnyitása – jobb alul található gombon keresztül
  •  

  • Rendelés bármely Bamba Marha Burger üzletből
  •  

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

    origo.hu

    Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

    borsonline.hu

    „Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

    vg.hu

    Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    magyarnemzet.hu

    Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

    origo.hu

    Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

    ripost.hu

    4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

    ripost.hu

    Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    "Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

    INSIDER

    Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

    INSIDER

    „Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

    INSIDER

    Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

    INSIDER

    "Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

    INSIDER

    Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

    INSIDER

    Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

    INSIDER

    Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast