INSIDER

Egy pillanat alatt veszített el mindent Balázska: első éjszakáját töltötte új otthonában

Balázs elvesztette a nagyszüleit a rákospalotai tűzben.
  • Szerző: Ripost

Már rokonainál lábadozik az a 12 éves kisfiú, akit borzalmas trauma ért a hétfő hajnali rákospalotai tűzvészben. A kiskamasz elvesztette az őt csecsemőkora óta nevelő nagyszüleit, Icukát és Gyurka bácsit, a családra lakótársuk, a részeg M. András gyújtotta rá a közös lakóhelyüket. Gyurka bácsi utolsó erejével még a tetőre mentette Balázst, ahonnan a gyorsan kiérkező rendőrök segítették le.

A kamasz ezután kórházba került, és csak a hét végén engedték haza, a Bors információi szerint egyik nénikéje vette magához. Azonban Balázska mindene odaveszett: összes könyve, füzete, ruhája a lángok martalékává vált, semmije nem maradt. Ismerősei, iskolatársai és családja ezért gyűjtésbe kezdett, a kezdeményezésbe pedig aztán az egész ország beszállt, a rendőrség is, akik személyesen adták át a kisfiúnak a felajánlások egyikét, egy táblagépet.

„Egy pillanat alatt veszített el mindent Balázs, és bár tudjuk, hogy nagyszüleit, akik a világot jelentették neki, nem adhatjuk vissza, szerettünk volna tenni valamit, hogy érezze, nincs egyedül ebben a világban” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A kisfiú félénk mosollyal az arcán fogadta a rendőröket. „Nagyon szépen köszönöm!” – mondta a megilletődött fiú, amikor kicsomagolta a gépet.

„Elképesztő összefogással és segíteni akaró emberrel találkoztunk, hamarosan elérhető lesz az a számlaszám is, amire a további felajánlásokat fogadni tudjuk” – tette hozzá a rendőrség.

Meglátogattuk Balázst a Heim Pál Gyermekkórházban

Egy pillanat alatt veszített el mindent Balázs november 27-én, és bár tudjuk, hogy nagyszüleit, akik a világot jelentették neki nem adhatjuk vissza, szerettünk volna tenni valamit, hogy érezze, nincs egyedül ebben a nagy világban. A szörnyű tűzeset napján bennünket, sokat látott rendőröket is megrendített a tragédia, az első pár órában tettük a dolgunkat, életet mentettünk és elfogtuk a család házát felgyújtó gyanúsítottat, de mindeközben a kezdetektől az motoszkált mindannyiunk fejében; hogyan segíthetnénk a kisfiúnak!? A gondolat sokakat megérintett és rengeteg felajánlást kaptunk azóta. Tegnap meglátogattuk Balázst a Heim Pál Gyermekkórházban és sok apróság mellett egy tablettel is megleptük. A táblagépet, amit Iglódi Csaba pénzadománya segítségével tudtunk megvásárolni, Dr. Hajba Zsolt r. alezredes kórházaparancsnok és Nothoff Ingrid r. őrnagy adta át Balázsnak. A napokban elképesztő összefogással és segíteni akaró emberrel találkoztunk, ezért hamarosan elérhető lesz az a számlaszám is, amire a felajánlásokat fogadni tudjuk.???‍♀️?
BALÁZSKA AZ EGYIK CSALÁDTAGJÁHOZ KERÜLT!

Közzétette: BRFK Információs Portál – 2020. november 27., péntek

És ezeket olvastad már?