Létrehozva: 2021.05.18.

Egy napig keresték az eltűnt győri nagyit, elképesztő, hol tévedt el szegény

Már az interneten is keresték a győri nénit, aki hétfő reggel távozott ismeretlen helyre otthonából. Egy nappal később találtak rá, nagyon megijedhetett szegény.

Hétfő reggel távozott ismeretlen helyre az a győri nagymama, akit unokája keresett nagy erőkkel. Mindössze annyit lehetett tudni, hogy a néni zöld kosztümben indult el otthonról, és a telefonját nem vitte magával. Az internet segítségével már rengetegen keresték az eltűnt győri nagyit, aki végül másnap reggel került elő – szerencsére teljesen sértetlenül és egészségesen.

Képünk illusztráció Fotó: 123rf

Mint kiderült, a nagymama azért vette fel a csinos kiskosztümjét, mert a győri kórházba ment injekcióra. Ott azonban szerencsétlenül elkeveredett, és eltévedt, mivel telefonja nem volt nála, értesíteni sem tudott senkit.

„Eltévedt a kórház épületében, és egy olyan helyre keveredett egy új szárnyban, amit most fognak átadni. Reggel az ápolási igazgató találta meg ott” – írta az unoka posztjához a frissítést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat