Létrehozva: 2021.05.15.

Egy lépéssel közelebb: már több mint 5 millióan regisztráltak az oltásra

Már 4,5 millió embert beoltottak, és az oltási folyamat nem áll meg.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 554 679 fő, közülük 2 656 671 fő már a második oltását is megkapta.

Már több mint 5 millióan regisztráltak oltásra és 81%-uk meg is kapta azt. Ma is folytatódik a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Őket kérjük, hogy ne felejtsék otthon a szülői hozzájáruló nyilatkozatot! Az SMS-t kapott regisztráltak továbbra is tudnak online időpontot foglalni Pfizer-oltásra, emellett minden érvényes regisztrációval rendelkező továbbra is tud Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokat foglalni. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást. Már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra.

A Google Play áruházban „EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig „EESZT Lakossagi” nevű applikáció nagyban megkönnyíti mind az oltottak, mind a sok embert fogadó szolgáltatók (pl. mozik, színházak, koncertek, fesztiválok, sport és egyéb rendezvények szervezőinek, vagy akár éttermek) dolgát. Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató mostantól – a védettségi igazolvány felmutatása helyett – akár QR-kód leolvasóval is ellenőrizheti, hogy a látogató oltott-e vagy sem. Az alkalmazás Androidos és iOS-es mobiltelefonokra is letölthető, és az a szolgáltatóknak és az oltottaknak is ingyenes.

Azok a regisztráltak, akik SMS-t kapnak, már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban. Emellett minden 18 év feletti regisztrált számára továbbra is nyitva van az időpontfoglaló Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyikoltásra. Időpontfoglaló: www.eeszt.gov.hu

Ma is 101 kórházban folytatódik a regisztrált 16 és 18 év közötti fiatalok oltása Pfizer-vakcinával. Azoknak a fiataloknak is nyitva van még az időpontfoglaló, akik SMS-ben kaptak jogosultságot az időpontfoglalásra, de eddig mégis elmulasztották azt. Szülői hozzájáruló nyilatkozat letölthető:

Felhívjuk a figyelmet, hogy a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását.

Minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen. Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-15

Már bárki napokon belül megkaphatja a védőoltást életkortól és foglalkozástól függetlenül – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, beszámolt arról, hogy csütörtökön rendben megkezdődött a 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon Pfizer-vakcinával. Az oltásra regisztrált mintegy 95 ezer fiatal túlnyomó többsége foglalt időpontot, aki még nem tette meg, keddig van rá lehetősége. Időpontfoglalás: https://www.eeszt.gov.hu/hu/covid-oltas-idopontfoglalas

Elmondta, hogy szintén csütörtökön 144 ezer oltásra regisztrált felnőttet értesítettek sms-ben arról, hogy a Pfizer-oltóanyagra is foglalhatnak időpontot. Ők azok, akik legrégebben regisztráltak, és még nem kaptak oltást. Ha ennek az az oka, hogy nem fogadták el a felajánlott vakcinák egyikét sem, most szintén keddig jelentkezhetnek Pfizer-oltóanyagra. Ha marad szabad időpont, további oltásra váróknak küldenek sms-t.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy minden, első körös oltásra felhasználható vakcinát elérhetővé tesznek.

Továbbra is elérhető az oltópontokon a Szputnyik, a Sinopharm-vakcina, és vannak szabad időpontok az AstraZeneca-oltóanyagra. A Szputnyik vakcinára korlátozott számban lehet időpontot foglalni, mert az orosz fél már leszállította a szerződött mennyiséget. Az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű Sinopharm-vakcina érkezett, és nagyobb mennyiség még várható – ismertette.

Ezen a héten 64 800 Moderna-vakcina érkezett, amelyeknek egy részét a második oltásra használják fel, az első körös oltásra háromezer háziorvosnak biztosítottak 1-1 ampullát, akik ezekkel 30 ezer embert olthatnak be.

Kitért arra, hogy az egydózisú Janssen-oltóanyagot két helyen használják fel. Az oltóbuszokon elsősorban a kistelepüléseken, köztük hátrányos helyzetű falvakban élőket oltják be vele; a napokban többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lyukóvölgyben is jártak. Emellett 50 ezer adag Janssen-vackinát háziorvosok használhatnak fel.

György István kijelentette: Magyarország éllovas az oltások tekintetében, a lakosság átoltottsága 46 százalékos, szemben az Európai Unió 29 százalékos átlagával.

A beoltottak száma péntek reggel meghaladta a 4,5 milliót, közülük több mint 2,6 millióan a második oltásukat is megkapták. „Most meg tudjuk védeni a betegséggel szemben a kismamákat és az egészen fiatalokat is” – fogalmazott.

Közlése szerint Magyarországon már az aktív korosztály jelentős részét beoltották; a regisztráltak körében a 30 évesnél idősebbek 85 százaléka már megkapta legalább az első oltást, és a több mint 5 millió regisztrált 81 százalékát oltották be.

Hozzátette, vannak ugyanakkor több mint 900 ezren, akik még várnak az oltásra, ők akár napokon belül megkaphatják a vakcinát. Tőlük azt kérte, hogy foglaljanak időpontot, és oltassák be magukat. Aki még nem jelezte igényét az oltásra, a vakcinainfo.gov.hu oldalon minél előbb regisztráljon – mondta az államtitkár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten