Létrehozva: 2020.09.30.

Edit élő adásban kérte meg szerelme kezét – Bochkor Gábor lesz a tanújuk?

Hallottak már olyat, hogy egy nő kérje meg egy férfi kezét? Nos, a történet nem egy szirupos lányregény lapjairól köszön vissza, Edit és Gábor öt éve ismerkedett meg egymással, a szerelmes hölgy pedig most élő rádióadásban jegyezte el barátját.

Edit és Megyesi Gábor öt évvel ezelőtt ismerkedett meg egy társkereső oldalon. Akkor már mindketten elváltak, és úgy gondolták, hogy nem kívánnak új házasságot kötni. A szerelmespár kapcsolata ennek ellenére azóta is töretlen, és úgy tűnik, az álláspontjukat is megváltoztatták. Egy XV. kerületi társasházban élnek boldogan, és alig várják a nagy napot, melyen anyakönyvvezető elé állhatnak.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

„Azt mondtam Editnek, hogy én már csak akkor nősülök, ha megkérik a kezemet. Ezt komolyan vette, ezért betelefonált a Retro Rádió kívánságműsorába, és elmondta, hogy velem szeretné leélni az életét, méghozzá hivatalos keretek között„ – mesélte a Borsnak Gábor, majd Edit is csatlakozott a beszélgetéshez.

Fotó: Bors / Retro Rádió

„Nem vagyok én annyira maradi, hogy ne merjek egy ilyet meglépni. Tiszteletben tartom a hagyományokat, ugyanakkor alkalmazkodom a mai világhoz. Ezért is hagytam figyelmen kívül az évezredes hagyományt, mely szerint a házassági ajánlatot mindig a férfi teszi” – nevetett a hölgy.

A rendkívüli legénykérés után néhány perccel persze Gábor is telefont ragadott, hogy a műsorban közölje a pozitív válaszát.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Jól ismerik Bocsit

Gábor és Edit hosszú évek óta fanatikus Fradi-szurkoló és Bochkor Gábor-rajongó. Igencsak megörültek, amikor megtudták, hogy hosszas kihagyás után újra hallható lesz kedvenc műsorvezetőjük hangja az éterben. „Nagy nyilvánosság előtt szeretném megkérni a kezét, szeretném, ha igent mondana„ – hangzott el az élő műsorban.

„Rendszeresen viszünk ételkülönlegességeket Bochkoréknak a stúdióba, ennek köszönhetően mondhatom, hogy jó ismerősök lettünk” – árulta el a hentesként és lemezlovasként is dolgozó férfi, és bevallotta, boldoggá tenné, ha a rádiós elvállalná az esküvői tanú feladatát.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Hogy milyen esküvőt tervez a leendő házaspár? A kérdés megválaszolását Gábor teljesen Editre bízta, ugyanis a hölgy esküvőszervezőnek tanult.

„Mindenképpen megadjuk a módját. Az biztos, hogy galambokat is szélnek eresztünk„ – szögezte le a leendő feleség. Edit egyébként még nem vette meg a gyűrűket. Úgy véli, hogy ezt a feladatot ketten kell megoldaniuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast