Létrehozva: 2021.12.13.

Durván berobbanhat az influenzajárvány

Ráadásul elősegítheti a koronavírus-fertőzés terjedését is, vagy fordítva.

Egy-két héten belül berobbanhat hazánkban az influenzajárvány, amely a szakemberek szerint durvább lesz, mint az elmúlt években. Dr. Bense Tamást kérdeztük a két járvány összefüggéséről.

Fotó: drbense.hu

Tavaly teljesen elmaradt a járvány, idén azonban nem lesz ekkora szerencsénk. Már novemberben elkezdetek megérkezni az első aggasztó hírek, hogy idén súlyosabb influenzajárványra kell számítani, amit egyre több szakember, illetve intézmény is alátámaszt.

A magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén azonban az előrejelzések szerint 30-40 százalékra is ugorhat – hívta fel a figyelmet Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője.

„Közismert, hogy az influenzavírus évről évre mutálódik. A legutolsó mutánsvariáns azonban tavaly alig talált „áldozatot”, ezért nagyon kevés emberben alakult ki védettség ellene, így most a már akkori, sőt az azóta kialakult újabb mutáns is tömegével talál fogékony szervezetet a fertőzésre. A szakértők becslése szerint a szokásoshoz képest 50 százalékkal nagyobb esetszámra kell számítani” – olvasható a Normafa Gyermekrendelő Facebook-oldalán, de a Metropol szerkesztősége nem elégedett meg ennyivel, felkeresett egy orvost a témában.

Főbb különbségek az influenza és a koronavírus között

• A koronavírus sokkal fertőzőbb az influenzánál. Ha egy influenzás és egy koronavírusos embert beengedünk ugyanabba a tömegbe, majd lekövetjük a fertőzöttek láncát 10 kontaktuson át, akkor végeredményben 56 influenzás és 2000 Covid-fertőzött lesz közöttük.

• Az influenza lappangási ideje 1–4 nap, a koronavírusé akár 14 nap is lehet.

• Az influenzások átlagosan 2 százaléka, míg a Covid-betegeknek 19 százaléka kerül kórházba.

• Az influenza halálozása kevesebb mint 0,1 százalék, a Covid-betegség 3,4 százalék (WHO-adatok).

dr. Bense Tamás: egy-két héten belül látjuk, mi vár ránk

„Az influenzajárvány intenzitása minden évben más és más, tehát évente változhat ”- mondta a Metropolnak az orvos, aki elárulta, hogy sehol nincs még járvány, de sok országban már jelentkezett a vírus. Hazánk jelenleg gyűjti az adatokat a szomszédos országokból.

„Az összesített adatokból már egy-két héten belül látni fogjuk, hogy mi vár ránk. Szerintem az influenza december végére vagy január elejére érkezik meg teljes intenzitással Magyarországra” – tájékoztatott a szakember, aki kiemelte, hogy ez a betegség is jelentős gondokat okozhat, hiszen nagyon legyengíti a szervezetet.

„Ha valaki felépül a koronavírusból, az utána könnyebben lehet a legyengült immunrendszere miatt influenzás, és ez fordított esetben is igaz.” -tette hozzá.

Koronavírus illetve influenza elleni oltást egyszerre is be lehet adatni

Most az oltásellenesek körében tombol a vírus – mondta a doktor, aki hangsúlyozta, hogy mindkét vírussal szemben nyugodtabbak lehetnek az oltottak.

„Minden esetben az oltottak járnak jól. A koronavírus-oltásra állandóan itt van az idő, aki még nem szánta rá magát, azt vegyék rá az ismert szomorú példák. Vegyék fel a vakcinát az influenza elleni oltással együtt. Ráadásul a helyzet azért lesz egy picit bonyolultabb, ha beüt az influenzajárvány is, mert a koronavírus és az influenza, hasonló tüneteik miatt, nehezen megkülönböztethető egymástól.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra