Létrehozva: 2019.12.27.

Durva történet: nem vették észre az orvosok a csigolyatörést

Tízmillió forint kártérítést kér a kórháztól Bán Erika, mert úgy gondolja, két műhiba miatt lett mindössze 25 évesen 80 százalékos rokkant. Miután autóbalesetet szenvedett, az őt megröntgenező orvos nem vette észre, hogy csigolyatörése van, majd a műtőorvos egy csontszilánkot felejtett a műtéti területen, amitől lebénult a nő keze és lába. A fiatal nő munkaképtelen, párját is elveszítette.

Ritkán megy el otthonról Bán Erika, akkor is csak segítséggel. Pedig nem is olyan régen a 25 éves nő még energikus volt, állómunkát végzett egy ruhaipari cégnél. 2017 januárjában autóbaleset érte, és a legfőbb sérülést, a csigolyatörést nem vették észre a kórházba szállítása után.

„Az egész életemet megváltoztatta az a baleset. Pedig ennek nem kellett volna így lennie” – vélekedik Erika.

Fotó: Ripost/Keller Mátyás

„Egy ismerőshöz autóztunk a barátaimmal, amikor a kocsi megcsúszott a jeges úton, és az árokban kötött ki. Mivel nem voltam bekötve, megsérültem, vákuum matracon szállítottak kórházba. Ott megröntgeneztek, és azt mondták, nincs törésem. Erre felültem, és valami reccsent a nyakamban. Úgy engedtek el a kórházból, hogy pihenjek sokat, igyak sok folyadékot, így folytattam tovább az életem. Egy hét múlva felfigyeltem rá, hogy zsibbad a bal kezem, ezért elmentem a városi rendelőbe kontrollra. Ott ismét megröntgeneztek, és azonnal kórházba küldtek. A felvétel egyértelműen kimutatta: a C6 és C7 nyaki csigolyáimnál törés van!”

Ezek után Erika még öt órán át várakozott a baleseti osztályon, hogy újra megvizsgálják, majd felvegyék az osztályra, hiszen azonnal műtétre volt szükség.

„Akkor azt mondták: csoda, hogy életben maradtam, a sérülés miatt ugyanis leállhatott volna akár a légzésem is. Rettenetes ebbe belegondolnom” – folytatta a fiatal nő. „Másnap reggel megműtöttek, majd egy nappal később még egyszer. Miután ugyanis kitoltak az első műtétről, nem tudtam mozgatni a bal lábamat. Először nem hittek nekem, majd, amikor megvizsgáltak, azt mondták: egy szilánk bent maradt véletlenül, az nyomja a gerincvelőt, ki kell venniük másnap. A másnapi műtét után sem a bal lábam, sem a bal kezem nem tudtam mozgatni, és a vizeletem se tudtam tartani. Rettenetes volt.”

Erika végül három hónapnyi rehabilitáció után tudott újra lábra állni. Időközben a Csongrád Megyei Kormányhivatal 80 százalékos rokkantnak minősítette, mivel nem képes magát ellátni, egészségkárosodási és fogyatékossági járadékot is kap.

„Dolgozni nem tudok, mert sem álló, sem ülő munkát nem végezhetek. A párkapcsolatom is tönkrement ebben a szörnyű kálváriában, a szüleim és a barátaim segítenek nekem mindenben” – panaszolta Erika. „Mivel szerintem kétszer is hibát követtek el, így ügyvédi segítséggel tízmillió forint kártérítést kértem a kórháztól, de eddig még egy bocsánatkérést sem kaptam.”

A Ripost is megkereste a kórházat, hogy megtudjuk: mi alapján vélik úgy, hogy nem orvosi műhiba áldozata Erika, ám lapunknak sem válaszolnak napok óta.

 

Mi a műhiba, ha az sem, hogy nem veszik észre a csigolyatörést?

„Peren kívüli megegyezésre törekedtünk, 10 millió forintot kértünk. A kórház másfél évig nem válaszolt, majd részletes indoklás nélkül elutasított” – nyilatkozta a Ripost-nak az asszony ügyvédje, dr. Ábrahám László. „Levelükben azt írták: a kártérítésnek nincs jogalapja. Csak azt nem tudom, hogy mi számít orvosi hibának, ha az nem, hogy egy baleset után nem vesznek észre egy csigolyatörést.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra