Létrehozva: 2018.07.31.

Durva részletek: ezért akasztotta fel magát a játszótéren a solti tinédzser

A 18 éves fiú egy játszótér mászókájára akasztotta fel magát egy 220 voltos kábellel...

A fiú egy solti játszótéren, önkezével vetett véget életének, a körülmények rejtélyesek. A korábban állami gondozásban élő fiatalember a tragédia előtt néhány órával még egy helyi vendéglőben ivott. Azt mondta, ha nem szolgálják ki, felakasztja magát, de a kijelentést senki sem vette komolyan. Õ azonban beváltotta tragikus ígéretét, mert a patak partján lévő játszótéren felakasztotta magát.

Miután pár hónapja, 18. életévét betöltve kikerült az állami gondoskodás kötelékéből, közmunkára jelentkezett egy dunavecsei vállalkozónál, akitől szállást is kapott. Italozása miatt azonban vélhetőleg távoznia kellett. A halála előtti hetekben Solton lézengett. Előfordult, hogy a helyi bank nyitható előterében akart éjszakai menedéket keresni.

Holttestét a kérdéses kijelentés után pár órával fedezték fel azok a helyi fiatalok, akik valamiért a játszótérre járnak a hajnali órákban. A Bors megtudta, hogy a fiú az egyik játékra akasztotta fel magát egy 220 voltos kábellel. Az nem tisztázott, hogy a kötélként funkcionáló eszközt honnan szerezte be. Feltehetőn azért végzett magával, mert nagyon magányos volt, kilátástalannak látta az életét. A rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálta az esetet, ami azt jelenti, nem történt bűncselekmény. A tragikus sorsú fiút az önkormányzat helyezte örök nyugalomba, köztemetés keretében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Magyarország nem enged a békéből!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

mandiner.hu

Német demokrácia felsőfokon: a miniszterelnöknek magyarázkodnia kellett Orbán Viktor miatt

metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat