Létrehozva: 2021.03.08.

Durva, mit kell csinálniuk az artistáknak a koronavírus miatt

A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, ifj. Richter József töretlenül próbál lelket önteni a porondon dolgozókba, artistákba, bohócokba, zsonglőrökbe, akik a koronavírus idején alkalmi munkákkal keresik a kenyerüket.

Az artisták védőháló nélkül is talpra esnek, a Magyar Nemzeti Cirkusz dolgozói a koronavírus-járvány alatt sem tétlen­kednek.

Ifj. Richter József a Borsnak elmondta: bár az elmúlt egy évben igencsak hullámzó a lelkiállapota, mégis próbál mindvégig derűlátó és pozitív maradni, hisz pontosan tudja, hogy az embereknek mekkora szükségük van az előadóművészekre.

„Szórakozás nélkül nem érdemes élni! Ez a koronavírus-járvány alatt is kiderült, hisz pontosan tudom, hogy az emberek mennyire ki vannak éhezve a kikapcsolódásra„ – kezdte a Borsnak a 28 éves cirkuszigazgató, aki minden kollégájába próbál lelket önteni, ám a járvány mindannyiuk dolgát nagyon megnehezíti.

„Hullám­zóak a nap­jaink, van, amikor kisebb depresszióba esünk, máskor pedig minden erőnket összeszedve igyekszünk pozitívak és türelmesek lenni. Senki sem gondolta, hogy ilyen sokáig el fog húzódni a világjárvány okozta munkanélküliség, éppen ezért az első hónapokban még kivártunk, mostanra azonban már sokan más munka után néztek. Az egyik mexikói artistánk például ételfutárnak állt, míg mások építkezésre mentek segédkezni. Én magam egyelőre állástalan cirkuszigazgató vagyok, de én is egyre többet gondolkozom azon, hogy mihez kezdjek magammal. Korábban versenyszerűen teniszeztem, úgyhogy oktatóként esetleg el tudnék helyezkedni, de a szigorítások miatt most a sportegyesületek, pályák is bezártak…” – taglalta József, aki azonban nemcsak a cirkuszban dolgozó kollégáiért, az artisták és bohócok, idomárok miatt aggódik, hanem az állatokért is felelősséggel tartozik.

„Az állatok most a téli szálláshelyükön vannak. Nekik is na­gyon hiányzik a fellépés, az emberek közelsége, a mindennapi munka, de természetesen őket a vírus idején sem hanyagoljuk. Napi szinten foglalkozunk velük, átmozgatjuk őket és gondoskodunk róluk. Ők semmiben nem szenvednek hiányt, igaz, nagyon sokba kerül az etetésük. Már fél éve semmilyen bevételünk nincs, pedig a fenntartásuk nem kevés pénzbe kerül.„

Ifj. Richter József bízik benne, hogy hamarosan újrakezdhetik, ám a világjárvány miatt több beosztottja más munka után nézett

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast