Létrehozva: 2019.09.17.

Durva hidegfront tör be az országba, megérkezik az igazi ősz

Jelentős lehűléssel folytatódik a hét, nagyjából 10 fokot esik vissza a hőmérséklet keddre.

Kedden egy hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, kezdetben főként északkeleten eshet, délután és este pedig a Dunántúlon és délen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 26 fok között alakul, délen várható a melegebb idő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre zivatar miatt elsőfokú riasztást adott ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Szerdán már jóval naposabb lesz időjárásunk, kevés felhő lesz az égen. Az északnyugati szelet azonban sokfelé élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 6-13 fokot mérhetünk. Délután 16 és 20 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Csütörtökön már az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, de legfeljebb kisebb záporok alakulhatnak ki északkeleten. Az északnyugati szél továbbra is élénk, erős lesz. Hideg reggelre ébredhetünk, 3-8 fokig hűlhet a levegő. A hidegebb, szélvédettebb helyeken talajmenti fagy is előfordulhat. Napközben 16-20 fok valószínű – írja az Időkép.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk