Létrehozva: 2021.09.16.

Dunakeszi mészárlás: Ezért védik a kommentelők a háromszoros gyilkos apát

Elszabadultak az indulatok a Facebookon a dunakeszi gyilkosságok kapcsán. Többen a családját kiirtó apukát védik. A kommentelők kiakadtak.

Országszerte nagy port kavart a vasárnap, a Dunakeszin történt hármas gyilkosság ügye. Az emberek a közösségi médiában fejezik ki részvétüket, felháborodásukat a tragédia kapcsán, de akadnak olyanok is, akik a családját brutálisan kiirtó apukát védik.

Fotó: police.hu

A volt feleségét, anyósát, és a hétéves kisfiát is meggyilkoló B. Lászlóról, már eddig is sok információ derült ki. Egyrészt tudjuk róla, hogy engedéllyel tartott fegyvert, kábítószert fogyasztott a gyilkosság napján, illetve, hogy előre eltervezhette családja megölését. Az, hogy milyen ember volt valójában, már kevésbé ismert. A Facebookon most azonban megszólaltak a férfi ismerősei és érdekes információkat osztottak meg Lászlóról.

Egyikük azt írja, hogy vasárnap napközben, azaz a gyilkosság napján, még együtt pingpongozott az apukával és semmi előjele nem volt a tragédiának. Hangsúlyozza azt is, hogy a férfit pocskondiázó kommentelők nem ismerték őt, így nem lenne joguk ilyen nyíltan megfogalmazni a kritikájukat a férfival szemben.

Forrás: Facebook

Egy másik hozzászóló, aki állítólag ismerte a családot pedig azt állítja, hogy a híresztelések ellenére nem volt bántalmazó az apuka, csupán szerelmes volt a gyermeke anyjába, ezért gyilkolhatott.

Forrás: Facebook

A férfit védő hozzászólások alatt elszabadultak az indulatok, az emberek nagy része nem érti, hogy lehet védeni azt, aki kiirtotta a saját családját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát