INSIDER

Dunai hajótragédia: újabb fejlemények az ukrán kapitány büntetése kapcsán

Telefonos bűnügyi felügyelet alatt marad a Viking Idun kapitánya. Az ügyészség azért fellebbezett, mert megítélése szerint a büntetése nem minősül korlátozásnak.
  • Szerző: Ripost

Jogerős, hogy telefonos bűnügyi felügyelet alatt marad a Viking Idun kapitánya – erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Bagoly Bettina elmondta: a most helybenhagyott elsőfokú döntés szerint a kényszerintézkedést április 30-áig rendelték el.

MV Viking Sigyn hajó

Az MTI január végén írt arról, hogy fellebbezett a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét elrendelő végzés ellen. A vádhatóság azt kifogásolta, hogy a bíróság nem írt elő személyes, csak telefonos jelentkezési kötelezettséget a gyanúsítottnak.

A Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó, a Viking Idun ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megerősítette, hogy a kapitány Ukrajnában tartózkodik. Hozzátette: a bűnügyi felügyelet intézménye lehetővé tette a gyanúsítottnak, hogy külföldre utazzon, csak azt a kötelezettséget írta elő neki, hogy a megjelölt időpontokban jelenjen meg a rendőrségen.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész ugyancsak januárban közleményben tájékoztatott arról, hogy indítványozták: a bíróság a 2021. január 30-áig meghosszabbított bűnügyi felügyeletet újabb négy hónappal, változatlan feltételekkel hosszabbítsa meg, utasítsa el a védőnek a megszüntetésre irányuló indítványát. A bíróság a kényszerintézkedést meg is hosszabbította, de nem személyes, hanem telefonos jelentkezési kötelezettséget írt elő a gyanúsítottnak.

E végzés ellen az ügyészség azért fellebbezett, mert megítélése szerint a telefonos jelentkezés a mai technika mellett már semmiféle fizikai korlátozásnak nem minősül, így a törvény által deklarált célnak nem felel meg.

Az ügyészségi fellebbezésre akkor a Fővárosi Törvényszék is reagált, és a járványhelyzettel indokolta a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését. Közleményükben akkor azt írták: a járványügyi helyzet miatt fennálló korlátozásokra – határzár, karanténkötelezettség – figyelemmel a bíróság megváltoztatta a bűnügyi felügyeletnek a gyanúsítottnak korábban előírt magatartási szabályait. Jelen helyzetben a személyes jelenlét további előírása – amit a gyanúsított tőle kívül álló okok miatt egyébként már tíz hónapja nem tud teljesíteni – a kényszerintézkedés teljes kiüresedéséhez vezetne – érveltek akkor.

A Magyar Nemzet hétfőn azt írta: a Fővárosi Törvényszék a döntés indoklásáról addig nem ad tájékoztatást, amíg az érintettek – így az Ukrajnában tartózkodó hajóskapitány – meg nem kapják a határozatot.

A Hableány sétahajónak 2019. május 29-én nekiütközött Budapesten, a Margit híd közelében a Viking Sigyn szállodahajó. Az ezután elsüllyedő sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?