Létrehozva: 2019.10.07.

Dunai hajóbaleset: így búcsúztatták ma a Hableány balesetének áldozatait

Dél-koreai szokások szerint búcsúztatták el az áldozatokat, az eseményen a Koreai Köztársaság nagykövete is részt vett.

Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban – írja az MTI.

Uszályon fekve vizsgálták át

A Szo Dzse Cson Dzsong Eup dél-koreai tradicionális zenekar tagjai az Olimpiai Parktól vonultak a Margit hídra, ahonnan rózsákat szórtak a vízbe, így vettek végső búcsút dél-koreai hagyományok szerint a májusi tragédia koreai és magyar áldozataitól.

Cso Kjo Szik, a Koreai Köztársaság nagykövete a búcsúztatáson emlékeztetett arra, hogy a Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, és 27 áldozat holttestét találták meg a hatóságok. Hangsúlyozta: a fájdalmas esemény után a magyar kormány minden szükséges erőforrást rendelkezésre bocsátott az eltűntek felkutatásához.

Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat főosztályvezetője kiemelte: a fájdalmat a szavak helyett a zene tudja leginkább kifejezni. Mint mondta, a hétfői koncerten a tragédiát követően született Rekviem című mű csendült fel az áldozatok tiszteletére, amelyet Ri Kom Szop koreai zeneszerző komponált.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Kihirdették az új üzemanyagárakat: szerdától drágítanak a kereskedők, de csak óvatosan

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Megújult Magyarország legszebb román kori emléke

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét