Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.07.

Drogdílereket fogtak a zsaruk Baranya megyében

A dílert és a fogyasztót is elkapták.

Szerző Ripost

Egy nyugotszenterzsébeti férfi ellen emeltek vádat a napokban kábítószer-kereskedelem vétsége miatt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. november 12-én este érkezett bejelentés, miszerint egy 18 éves férfinál drogot fognak találni. A házkutatás eredményes volt:  50 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, ezért előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Másnap hajnalban egy 20 éves férfit is ellenőriztek az üggyel kapcsolatban, nála 31 kiporciózott kábítószergyanús növényi származékot és egy digitális mérleget foglaltak le. Tettét ő is elismerte. Kiderült, hogy ő adta a drogot a 18 éves férfinak - írja a police.hu.

A kábítószergyorsteszt mindkét férfi esetében alátámasztotta a drogfogyasztást, a növényi származékról a szakértői vizsgálat pedig megállapította, hogy az kannabisz volt. A 20 éves férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát