Létrehozva: 2019.08.13.

Drámai részletek: apja próbálta menteni Vanesszát a vérengző barátjától

A 17 éves Krisztofer azért késelte meg a lányt, mert szakított vele.

A 17 éves D. Krisztofer csütörtökön rendezett véres ámokfutást volt szerelme XI. kerületi lakásában. A késelésről a %Ripost% is beszámolt: a fiú korábbi bűncselekmények miatt elektronikus nyomkövetővel, házi őrizetben volt kőbányai lakásában, amikor levágta a nyomkövető pántját, és megszökött. Tettét a féltékenység motiválta, barátnője nem sokkal előtte szakított vele.

Újbudára utazott, ahol volt szerelmén, B. Vanesszán és a lány családján töltötte ki dühét. Krisztofer testvére már előre figyelmeztette a lány nevelőnagypapáját, hogy nagy baj van, készüljenek. A férfi le is rohant a sarokra, hogy onnan figyelje a dühöngő tini érkezését, azonban míg leért, a fiú besurrant, és a magával vitt késsel kis híján halálra szúrta Vanesszát és anyukáját, a tombolás után pedig magával is végezni akart, elvágta a saját torkát.

A fiút hétfőn délelőtt, egy budai kórház traumatológiai osztályán tartóztatták le, a bíró, az ügyész, az ügyvédek is a betegágyához mentek, ott mondták ki: 30 napra biztosan fogva tartják. A Bors információi szerint a tini részleges beismerő vallomást tett: úgy tudják, azt legalábbis nem tagadta, hogy késsel ment a vérengzés helyszínére. Bár Krisztofer ágyát rendőrök állták körül, családja odamehetett hozzá, a rokonok könnyes szemmel, a kórteremben nézték végig a bírósági procedúrát. Édesanyja csupán annyit mondott: a vágás nem volt végzetes, fia meggyógyul.

"Jobban van, és fel fog épülni" – mondta reménykedve. A Bors úgy tudja, hogy a fiatal egyelőre nem kerül rácsok mögé, ugyanis nincs szállítható állapotban. Áldozata, Vanessza is kórházban van még, és bár a szúrás a szívét is elérte, családja reménykedik abban, hogy túl van már az életveszélyes állapoton. A letartóztatás hírének örültek.

"Örülünk, hogy bent maradt, így is tönkrementünk ebben az egészben" – mondta a nevelőapa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni