Létrehozva: 2022.01.28.

Drámai pillanatok: egy férfi életét vesztette az érdi iskolában

Egy váratlan pillanatban következett be a szörnyű baleset. Az állványzatról lezuhant munkás nem élte túl. A rendőrség eljárást indított az eset kapcsán.

Tavaly év elején egy cég elvállalta az egyik érdi iskola felújítási munkálatait. A homlokzaton végezett munka miatt felállítottak oda egy ötszintes, tíz méter magas, tizenkét és fél méter széles állványzatot.

Ám amikor az ügyvezető elrendelte az állványzat lebontását, ugyan néhány védőfelszerelést biztosított a munkásainak, de nem adott részletes eligazítást a folyamatról, és nem bocsátotta rendelkezésükre az azzal kapcsolatos gyártói leírást sem. Emellett nem ellenőrizte, illetve irányította a helyszínen a folyamatot és nem jelölt ki arra senkit.

Fotó: OMSZ

Az ötszintes állványzat bontásához a munkások kézi erővel kezdtek hozzá, azonban a gyártói előírás gépi, karos anyagmozgató gépet írt elő.

A legfelső szinten az egyik munkás úgy kezdte meg a szétszerelést, hogy nem volt biztosítva a leesés ellen. Így amikor egy körülbelül tizenkét kilogrammos állványelemet vitt a kezében és megbotlott, kénytelen volt megkapaszkodni. Ekkor azonban az állványelemet kiejtette a kezéből, ami mintegy tíz méteres zuhanás után, a földszinten, védősisak nélküli munkatársának a fejére esett.

A munkás olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy azonnal a helyszínen életét vesztette. Halála visszavezethető az ügyvezető által elkövetett szabályszegésekre.

Az elkövető ellen a napokban az Érdi Járási Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat