Létrehozva: 2019.06.06.

Drámai bejelentés, így maradhatnak az áldozatok a Hableány belsejében

Már zajlik a hajóroncs kiemelésének elõkészítése a Terrorelhárítási Központ (TEK) koordinálásával. A vízállás sajnos újra emelkedik.

A TEK társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője, Jasenszky Nándor sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a búvárok azokat az emelési pontokat alakítják ki a hajó alatt, amelyeken keresztül a Clark Ádám úszódarura akarják majd rögzíteni a roncsot.Olyan füleket és rögzítési pontokat alakítottak ki a búvárok a hajótesten, amelyek segítségével drótkötelekkel egy pontonhoz lehetett rögzíteni a roncsot. A tervek szerint a kiemelés után egy uszályra teszik a hajótestet. Az osztályvezető hozzátette, a vízállás újra emelkedik, a sodrás változatlanul nagy, a látótávolság pedig nulla, így továbbra is rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak a búvárok.

Arról is beszélt, hogy dolgoznak a hajó nyílásainak lezárásán. Erre azért van szükség, hogy ami a hajótestben található, az ott is maradjon a kiemelés során. Egy mentésben részt vevő szakértő szerint erre elsősorban kegyeleti okokból van szükség, és azért, hogy ne sérüljenek és sodródjanak el a roncsban lévő áldozatok. De fontos szempont az is, hogy a hajó belsejében lévő tárgyak ne akadályozzák a mentést, illetve ne sodródjanak el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre