Létrehozva: 2021.10.20.

Dráma: Végzett a koronavírus a legyengült, fiatal magyar sportolóval

Mindössze 29 évesen hunyt el Gönczi János, a magyar küzdősport kiemelkedő alakja. A fiatal férfi leukémiával küzdött, majd elkapta a koronavírust is.

Ifjabb Gönczi János szervezetét egy évvel ezelőtt megtámadta az egyik legrettegettebb betegség, a leukémia. Ez iszonyatos fájdalmakkal járt, de ő harcoshoz illő bátorsággal tűrte a megpróbáltatásokat. Még kisfiú volt, amikor a küzdősportokkal foglalkozó édesapja magával vitte az edzőterembe, ahol hamar kiderült, hogy örökölte a tehetséget. Gyorsan fejlődött, és felnőttkorára a kempóban, a kick-boxban és a kung-fuban is bajnoki címet szerezett - írja a Bors.

János kiváló tagja volt a TEK-nek is (Fotó: illusztráció – MTI / Koszticsák Szilárd)

Sosem kellett nógatnom, ki­váló volt a munkabírása” – mesélte idősebb Gönczi János, a gyászoló apa. „A fiam büszke volt rá, hogy felvették a Terrorelhárítási Központba dolgozni. Minden kollégájával szót értett, a munkáját pedig nagyon komolyan vette. Kemény fiú volt, a strapát is jól bírta” – mondta az apa.

A harcosnak tavaly novemberben csak néhány hónapot jósoltak az orvosai, de ő nem volt hajlandó ebbe beletörődni.

Gönczi János, karjában legkisebb öccsével és a testvérük, Alex (Fotó: Bors)

„Már úgy tűnt, hogy le­győzte a betegséget. Végig a kórházban volt. Elkapta a koronavírust is, a tüdejét pedig egy gombás betegség, illetve három baktérium támadta meg. Hirtelen újra romlani kezdett az állapota. Egyre gyengébb lett” – csuklott el az édesapa hangja. Augusztusban egy hétig kómában volt.

A TEK törzsőrmesterének rengeteg váladék gyülemlett fel a tüdejében, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy leszívják azt.

Még bent voltam a fiam mellett, ő pedig elkezdett szinte könyörögni: 'Apa, ne engedd, hogy altassanak!' Mondtam neki, hogy a beavatkozásra mindenképpen szükség van. Az volt az utolsó beszélgetésünk. Bevezettek egy csövet a szervezetébe. Még reménykedtünk, de sajnos hiába. Testvérei, a huszonnégy éves Alex és az ötéves Áron is nagyon szerette. Nem felejtem el, ahogy a kisfiam vidáman szaladgált otthon a szobájában, azt hajtogatva, hogy él a bátyja!”

Az édesapát másnap reggel értesítették a kórházból, hogy legnagyobb gyermeke szíve leállt. A harcost a TEK saját halottjának tekinti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják