Létrehozva: 2019.07.02.

Dráma Kecskeméten, felfedeztek egy rejtélyes temetőt

Múltbéli titkokra derült fény egy Kecskemét belvárosában zajló építkezés régészeti feltárásán.

A Vatya-kultúrához köthető, középső bronzkori temetkezési helyet és egy szarmata településrészletet tárnak fel a szakemberek egy Kecskemét belvárosában zajló építkezés régészeti feltárása során - tájékoztatta Wilhelm Gábor ásatásvezető régész az MTI-t.A Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti osztályvezetője elmondta: Kecskemét belvárosának a szélén, a Balaton utcában egy társasház építéséhez kapcsolódó mélygarázs területén dolgoznak régészeik.

A nagyberuházásnak számító építkezés előzetes régészeti dokumentációjának elkészítésekor egy Kr. utáni 3. századra tehető, jellegzetes szarmata település részlete került elő. A feltárások megkezdésekor nagy tárolóvermek, füstölőműhely, kemencék és szép kivitelezésű helyi készítésű, illetve római importkerámiák: terra sigiláták és amforák is igazolták a szarmaták egykori jelenlétét a területen.

A szakemberek nagyjából kétezer négyzetméternyi területen végeznek feltárást, amire korábban a belváros területén nem volt lehetőségük. A megelőző feltárások során egy középső bronzkori, Kr. előtti 1800-1600-as évekre tehető, a Vatya-kultúrához köthető temetkezési hely is előkerült.

Wilhelm Gábor kiemelte: az itt élők birituálisan vagyis kettős rituáléval temetkeztek. Ezt igazolja a területről előkerült mintegy harminc urnatemetkezés és egy "zsugorított csontváz", ami jól illeszkedik a temető rendjébe.

A régész emlékeztetett: a közösségek az őskor különféle időszakaiban gyakran temették halottaikat felhúzott lábakkal, kezeikkel az arcuk előtt, oldalukra fektetve. A most megtalált csontváz alapján megállapítható, hogy a kultúrának az idősebb periódusából származik a fiatal férfi nyughelye, amelyet később megbolygattak, amikor rátemettek egy urnát. A nekropolisz alapján is jól látszik, hogy csak minimálisan nagyobb mélyedést ástak a temetkezésül szolgáló kerámiaedényeknek.

Az urnába beletették a halotti máglyán elégetett tetem hamvait, amelyet aztán egy talpával lefelé vagy felfelé fordított tállal fedtek. Esetenként az elhunyt mellé helyezték ékszereit, fegyvereit is - tette hozzá a régészeti osztályvezető. Hangsúlyozta: később, nagyjából kétezer év múlva a szarmaták tárolóvermeik és egyéb építményeik kialakítása során azonban jelentősen megrongálták az urnákat.

A régész szerint a mostani feltárás éppen csak a szélét érintheti a messze elhúzódó temetkezési helynek. Az, hogy ilyen épségben megmaradt, annak köszönhető, hogy a 18-19. században tapasztalt jelentős homokmozgások betemették a területet. A szél gyakorlatilag egy méter vastagságú homokréteget hordott rá. A későbbi építkezések során rendszerint nem bontották meg a földet kétméteres mélységben, így a nekropolisz nem sérült tovább.

A Vatya-kultúra a Kr. előtti 2000 és 1500 közötti, nagyjából 500 évet felölelő periódus a Kárpát-medence történelmében. A pásztorkodó és földművelő népessége főként a Duna-Tisza közén, illetve a Duna jobb parti sávjában, nagyjából a mai Bács-Kiskun, Pest és Fejér megye területén élt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre