Létrehozva: 2018.06.21.

Drágább az euró, ennyivel kerül majd többe a nyaralás

Elszállt az euró árfolyama, legalább 32 ezer forintot kérnek 100 euróért. Mire számítsanak azok, akik most indulnak nyaralni? A Ripost utánajárt!

Szerző Ripost

Tavasszal még 300-310 forint körüli áron hozzájuthattunk az euróhoz, tegnap a legolcsóbb valutaváltónál 100 euróért 32.286 forintot kértek el, három és fél éve nem kellett ennyit fizetni érte. A pénzügyi szakértők szerint kevés az esély arra, hogy a nyár folyamán a forint újra olyan erős legyen, hogy 300 forintért kapjunk egy eurót.

Azokat, akik már korábban befizették külföldi nyaralásukat magyar utazási irodánál, nem éri meglepetés – tudta meg a %Ripost%.

- Azt tapasztaljuk, hogy nagy az utazási kedv, az útjaink 80 százalékát már az év első harmadában lefoglalták

– mondta lapunk kérdésére Gruber Csaba, a Gruber Travel tulajdonosa.

– Jellemzően mindig nyáron drágább a valuta, ezért amikor az utazási irodák az árakat kalkulálják, 321-325 forintos euró árral számoltak, a helyeket pedig szabott áron kötötték le és többnyire előre ki is fizették. Így bennünket nem érint érzékenyen az árfolyam emelkedése.

Annak érdemes azonban figyelnie, aki interneten, szállásportálokon foglalt apartmant vagy szobát, mert ott, ahol a helyszínen kell euróban vagy dollárban fizetni, átszámítva drágább lesz a szálláshely. A zsebpénz, étkezés kalkulálásakor is a magasabb árfolyammal kell kiszámítani, mennyi pénzre lesz szükség.

- Most azok járnak a legjobban, akik all inclusive, vagyis mindent tartalmazó utat kötöttek le – vélekedik Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége marketing és kommunikációs bizottságának elnöke. – Az utazásszervezők nem terveznek áremelést szezon közben. Erre egyébként a jogszabályok értelmében lehetőségük sincs, ha az utazás megkezdéséig nincs hátra legalább 20 nap. Ha azt megelőzően 8 százalékkal vagy annál is jobban megemelik az út árát, akkor az utas kötbér és indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte