Létrehozva: 2021.06.18.

„Túl van ez lihegve” – mondta a bírónőnek a Dózsa György úti gázoló

Bíróság elé állt M. Richárd, döbbenetes dolgokról beszélt.

Vezetőszáron, összezuhant testalkattal lépett a tárgyalóterembe M. Richárd. A férfi 2017 májusában jogosítvány nélkül, közel 110 kilométeres sebességgel hajtott a Dózsa György úton, ahol összeütközött a szabálytalanul elékanyarodó Citroennel, amit belelökött egy trolimegállóba. A sofőr életveszélyesen megsérült, két várakozó pedig meghalt. A férfit később 4 év fogházra ítélték, és örökre bevonták a jogosítványát, ennek ellenére többször elkapták engedély nélküli vezetésért, egyszer illegális szilveszteri bulit rendezett, később pedig egy újpalotai konditeremben bukkantak rá a járványügyi lezárások közepette.

Fotó: Bors

M. Richárd védője az elsőfokú ítélet csökkentését kérvényezte, míg a Citroent vezető N. József és védője felmentésért fellebbezett. Az ügyész Richárd esetében súlyosbításért fellebbezett. Az ügyvéd kiemelte, hogy szerinte az elsőfokú bíróság nem volt tekintettel arra, hogy Richárd börtöntűrő képessége egyenlő a nullával, emellett gyógyíthatatlan vesebetegségben is szenved – írja a Bors.

„Az orvosi ellátásom nincs megfelelően biztosítva. Ezzel a médiacirkusszal milyen módon lehetne megcsinálni, hogy orvostól orvosig menjek?” – kérdezte M. Richárd a bírónőtől. „Túl van ez lihegve. Tudom, hogy az első fokú ítéletben fogházra ítéltek, de most legszigorúbb körülmények közt, magánzárkában vagyok, bilincsben. Tisztában vagyok a szabályokkal, de azt gondolom, soha nem vontam ki magam a felelősség alól, amit kirónak, leülöm. De ami történik velem, a média hatására, egészségügyi károkat szenvedek. Két orvosszakértő megállapította, hogy közvetlen életveszélyes állapotban vagyok” - magyarázta, majd hozzátette, hogy sajnálja, ami történt, de az életét nem kéne kockára tenni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban