Létrehozva: 2021.05.18.

Döntöttek a ballagásról és a pótérettségiről

A keddtől hatályos rendeletek kimondják, hogy meg lehet-e ezeket szervezni.

Meg lehet tartani a ballagásokat

Az iskolák felmentést kapnak a rendezvényszervezés tilalma alól: a keddtől hatályos rendelet szerint idén szervezhetnek ballagásokat az iskolák, az épületükön kívüli területeken, május 25. után. A ballagáson a meghívottak életkortól, a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, de az iskola zárt területein nem tartózkodhatnak. A részletekről, azaz például arról, hogy hány embert hívhat meg a ballagó, az iskolaigazgató határoz. Nem kell maszkot viselnie a 6 év alattiaknak, a ballagóknak és a ballagáson fellépőknek és az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élőknek – olvasható a Magyar Közlönyben.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Pótérettségi

A középiskola utolsó évfolyamát az idei tanévben befejezőnek szóbeli pótlóvizsgát kell szervezni, ha az írásbeli vizsgán vagy a gyakorlati vizsgán rajta kívül álló okból maradt távol. Az intézmény igazgatójánál kell kérelmeznie a diáknak a szóbeli pótlóvizsga engedélyezését. Május 28-án 16 óráig elektronikus úton el kell küldeni a fel nem róható ok igazolására szolgáló dokumentumokat. Az igazgató döntéséről legkésőbb június 1-ig elektronikus úton értesíti a vizsgázót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra