Létrehozva: 2021.10.08.

Döntött a bíróság a rákóczifalvi sorozatgyilkos ügyében

Két éven belül három férfival végzett Rákóczifalván a rablógyilkos. Bár a férfi fellebbezett az ítélet ellen, nem járt sikerrel.

A most 29 éves T. Tamás lelkén három, 60 év feletti férfi halála szárad. Második és harmadik áldozatát 2018 februárjában találták holtan, és hamar kiderült, hogy a két, egymás szomszédságában lakó férfit megölték. Ám nem csak kettejükkel végzett a rákóczifalvi sorozatgyilkos.

A rendőrség gyanúja hamar T. Tamásra terelődött, akit pár nappal később ki is hallgattak. Ekkor derült ki, hogy a férfi nem először ölt, 2017 decemberében egy szintén rákóczifalvi, nyugdíjas rendőrrel végzett. A férfi halálát sokáig balesetnek hitték, elkönyvelték, hogy leesett a padlásról és nyakát törte.

A férrfit 2018-ban kapták el a rendőrök (Fotó: MTI)

A sorozatgyilkos hamar megtört, folytatólagos kihallgatásán elismerte a harmadik, Rákóczifalván elkövetett emberölést is. A 2019 év végi tárgyalásán azonban már nem tett vallomást és tagadta bűnösségét, és azt állította, hogy korábban csak kényszer hatására ismerte be a hármas gyilkosságot.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás miatt emeltek ellene vádat. Idén nyáron elsőfokon nem jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték.

T. Tamás fellebbezett az ítélet ellen – nem sok sikerrel. Most a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedésére tett indítványt, azaz a férfi vélhetően élete végéig börtönben marad.

A fellebbviteli főügyészség a nem jogerős ítélet helybenhagyását azért indítványozta, mert úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a megalapozott döntésében helyesen következtetett a rákóczifalvi sorozatgyilkos bűnösségére, ráadásul enyhébb büntetés kiszabása esetén nem lett volna esély arra, hogy a büntetéssel elérni kívánt általános és egyedi prevenciós célok megvalósuljanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár