Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.30.

Döbbenetes részletek derültek ki a sátoraljaújhelyi erőszakról: többen is végignézték, mit csinál az ápoló a beteggel

Egy ápoló bedrogozott és megerőszakolt egy beteget a sátoraljaújhelyi kórházban.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, a sátoraljaújhelyi kórházban egy ápoló begyógyszerezett és megerőszakolt egy női beteget. Az 53 éves Sz. I.-t a bíróság letartóztatásba helyezte. A Tények információi szerint a férfi éppen a családjával nyaralt, amikor a rendőrök elfogták. A gyanúsított mindent tagad.

Képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Kőváry Andor ügyvéd ugyanakkor elmondta: a nyomozás adatai szerint az ominózus esetkor a kórteremben négyen voltak bent. Két ápoló – egyikük a gyanúsított – és két beteg. Az ápoló kolléga és a másik beteg vallomása volt az, ami a hatóságok szerint megalapozta az előzetes letartóztatást.

„Sosem gondoltam volna, hogy a férfi szexragadozó lett. Én csak a feleségét, az Erzsikét sajnálom, nem ezt érdemelte a férjétől. Van egy felnőtt lányuk meg egy fiuk, úgy hiányzott nekik ez a botrány, mint ablakos tótnak a hanyatt esés – magyarázta a határmenti Mikóházán az egyik utcabeli. – Olyan békességben éltek, soha egy hangos szó nem hallatszott ki a házukból. Arról sem tudok, hogy a házasságuk válságba került volna, de ha igaz a hír, ez biztos válóok lesz”.

Ilona néni, Sz. I. közvetlen szomszédja fejcsóválva bizonygatja, hogy mennyire udvarias, rendes ember, meg jóképű is, bezzeg neki nem udvarolt soha, pedig jól esett volna neki.

„A boltostól tudom, hogy ő erőszakolta meg a beteg nőt az újhelyi kórházban. Nem értem, mi történt. Szomorú, hogy ilyen áron kapta fel a falunk nevét az ország” – ismételgeti Ilona néni.

A Blikk megtalálta Sz. I. feleségét. A meggyötört tekintetű asszony szomorúan csak annyit mondott:

„a férjemet is megilleti az ártatlanság vélelme„.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát