Létrehozva: 2018.09.06.

Döbbenetes orvosi hiba miatt halhatott meg a fiatal magyar birkózó

Egy durva szabálytalanság okozhatta egy fiatal sportoló halálát, a 17 éves Rózsa György edzés közben esett össze...

A rendőrség kizárta, hogy a fiatalember halálát az úgynevezett „vasgyári fogás” okozta, noha a boncolást végző orvos ezt jelölte meg a hirtelen halál okaként. Ezzel ellentétben most azt vizsgálják a nyomozók, hogy a sportorvos hogyan adhatta meg a halálát megelőzően Györgynek a versenyzéshez feltétlenül szükséges engedélyt, amikor előtte szívproblémák miatt megtagadta azt.

A fiú szülei szerdán maratoni, több mint hatórás kihallgatáson vettek részt, ahol minden apró részletről be kellett számolniuk.

Mindkét ügyfelemet nagyon megviselte, hogy a rendőrségen ilyen hosszan kellett imádott gyerekükről beszélniük. Természetesen pontosan tudják, hogy ez szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, mi okozta György halálát, csak fájdalmas nekik feleleveníteni a közösen töltött, boldog éveket. A nyomozás fókusza meglátásom szerint a sportorvos tevékenységén van, hiszen abban az esetben, ha orvosi mulasztás történt, az szakmai szabályszegés, és akkor egyértelmű a személyi felelősség is – vélekedett dr. Lichy József a Blikknek, aki Rózsa György szüleinek jogi képviseletét látja el.

Tavaly januárban egy birkózóedzés közepén rosszul lett, majd a tatami mellett meghalt Rózsa György. Szülei a mai napig képtelenek elfogadni, hogy gyermeküket nem ölelhetik többé magukhoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár