Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.19.

Döbbenetes: megmentői elől menekült a magyar férfi – fotók

Több tucatnyi rendőr indult a 32 éves M. Ricsi keresésére napokkal ezelőtt, amikor hazatérő édesanyja azzal szembesült, hogy eltűnt a fia. Ricsi középsúlyos értelmi fogyatékos, emellett 70-80 százalékban látássérült, így a család nagyon aggódott a férfiért, aki nehezen tájékozódik. Mint megtudtuk, nem ez az első eset, hogy Ricsi eltűnt, ám akkor hamar előkerült.

Ijesztő azzal szembesülnie egy anyának, hogy eltűnt a gyermeke. Még akkor is, ha a fia 32 éves és nem először vész nyoma. Mint megtudtuk, korábban is eltűnt már a férfi, ám akkor hamar előkerült.

A rendőröknek a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat segített a keresésben: Táborfalvára vonultak ki az egységek, ahol mentőkutyákkal és drónokkal két napon keresztül töretlenül kutattak a fiatal férfi után.

Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

„Az első éjszaka a lakóház közvetlen környezetét és a közelben lévő utcákat, parkokat vizsgáltuk át, valamint a közeli horgásztó területét ellenőriztük. Másnap a Készenléti Rendőrséggel közösen, drónokkal repültük át a területet, bízva abban, hogy meglátjuk a magasból az eltűntet. A harmadik napon kaptuk a hírt a rendőrségtől, hogy az eltűnt személy előkerült és nem sérült meg a kalandban” – mondta a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke, Balázs László.

Különleges technikát is bevetettek a keresés során (Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat)

A Ripost megtudta, hogy a keresés azért sem volt egyszerű, mivel később kiderült, hogy Ricsi szándékosan rejtőzött el a kereső csapatok elől és azonnal elrejtőzött, amikor valaki közelített felé.

Drónok pásztázták fentről a területet (Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat)

„A megtalálás előtt nem sokkal egy ismerőssel találkozott, aki azt mondta neki, hogy hazaviszi. A fogyatékkal élő férfi ekkor közölte, hogy soha többet nem akar hazamenni, majd elfutott.”

Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

„Azt tudni kell, hogy 5-6 éves gyerek értelmi szintjén van, nem tehet semmiről. Azért menekült, mert fél a rendőröktől, a kutyáktól, a lámpáktól is, tehát sok mindentől. A közeli tanyákon bujkált, de mindig arrébb futott, amikor jött valaki. Örülünk, hogy nem esett semmi baja!” – mondta a Ripost-nak Balázs László.

Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát