Létrehozva: 2019.06.15.

Döbbenetes, ez derült ki a Viking Sigyn ukrán kapitányáról

Az elõzési szabályok megszegése okozhatta a Hableány tragédiáját május 29-én este 9 óra 5 perckor, amelyben 28-an, köztük két magyar is életét vesztette. A Viking Sigyn ukrán kapitányát szabadon engedték, de nyomkövetõvel figyelik.

Borbély Zoltán közlekedési jogász szerint a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya szabálytalanul előzte a kisebbik hajót:

„A kapitány nem jelezte az előzési szándékát, emellett a biztonsági oldaltávolságot sem tartotta be a szállodahajóval”

– nyilatkozta a jogász az M1 aktuális csatornának.

Ezeket az indokokat a gyanúsítás is tartalmazza. A 64 éves Jurij C.-t halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetésével gyanúsítják, nyolc év börtönre is ítélhetik. A szakértő kitért arra is, hogy bár a kapitány szökésétől és elrejtőzésétől nem kell tartani a 15 milliós óvadék megfizetése után, a bizonyítási folyamatot megnehezítheti.

A Hableány roncsait kedden csaknem 6 órás munka során emelték ki a Dunából. Még egy holttestet azóta megtaláltak, ám három eltűnt utast azóta is hatalmas erőkkel keresnek a Duna teljes hazai szakaszán, de a külföldi társszervek is segítenek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"