Létrehozva: 2018.05.18.

Döbbenetes, amit az Amerikában felrobbantott Ildikó legjobb barátnője mond

Az FBI nyomoz az ügyben, ugyanis valaki hidegvérû bosszút forralhatott a családanya ellen. K. Ildikó 49 éves volt, 15 éve élt Kaliforniában...

Amerre a szem ellát, csak törmeléket, rendőröket, vérző, sikoltozó embereket lehetett látni a békés, jól szituált kaliforniai városka, Aliso Vijeo egyik utcájában, miután a helyi egészségközpont kozmetikáját bombával felrobbantották. A kozmetika magyar tulajdonosnője, a köztiszteletben álló K. Ildikó a detonáció pillanatában az épületben dolgozott, így esélye sem volt a túlélésre. 

Úgy gondoljuk, nem baleset történt, a detonációt valószínűleg egy robbanószerkezet okozta – nyilatkozta az FBI területi igazgatója, Paul DeLacourt. A három másik sérült közül kettőt megműtöttek, ők rendbe jönnek, a harmadik sérült pedig csak füstmérgezést szenvedett. A nyomozók szerint ez nem véletlen: egyre inkább úgy vélik, hogy Ildikó volt a merénylet célpontja.

A borsodi családanya már 15 éve Kaliforniában élt, ott ment férjhez az amerikai Ronilo V.-hez. Közös gyermeküket, a 20 éves Keanu Lászlót is együtt nevelték, nagy szeretetben. Az asszony kint sikeres vállalkozóvá vált, Magyar Kozmetika néven szépségszalont üzemeltetett. Ildit mindenki szerette:

Nem értem, miért vele történt, Ildi senkinek nem ártott. Csodálatos anya és fantasztikus ember volt, szépen élte az életét, és csak becsülni lehetett azért, amit elért. Keanu a Washingtoni Egyetemen tanul, Rubik-kocka-bajnok volt, imádta az anyját, bele sem merek gondolni, mit érezhet. Úgy tudjuk, pont Wa­shingtonban volt, amikor felhívták a halálhírrel – mesélte egy kint élő barátnője. Az asszony rengeteget utazott, gyakran járt haza Magyarországra, innen posztolta utolsó képeit is, ugyanis rajongva szerette testvérét és unokaöccsét. Mindkettejüket összetörte a gyász:

Még mindig sokkos állapotban vagyunk, képtelenség felfogni, ami történt. Három napja még itthon volt, szinte hallom a hangját. Nem tudjuk és nem is akarjuk felfogni ezt az egészet, próbáljuk elterelni a gondola­tainkat, de nem megy – mondta a Borsnak megtörten az asszony keresztfia, aki édesapjával, Ildikó testvérével együtt nemrégen látogatta meg az asszonyt Kaliforniában.

Ildikó férje, Ronilo sem tért még magához:

Nincsenek szavak. El sem tudom mondani, milyen pusztító ez a családunk számára. Ez örökre megváltoztatja az éle­tünket. A feleségem életét vesztette egy robbanásban tegnap délután. Még mindig a hatóságokra várunk, hogy kiderüljön, mi okozta a detonációt. – írta. Egy pénzgyűjtő alapot is létrehoztak, hogy segítsen a családnak a temetés költségeiben.

A rendőrök három helyen végeztek csütörtökön házkutatást. Ildikó és Nilo, bár jó viszonyban és egy fedél alatt maradtak, de már egy ideje elhidegültek egymástól, el is váltak. A csomag rejtélyes körülmények között érkezett: egy futár hozhatta, de a feladó ismeretlen volt. Az amerikai posta kijelentette: nem rajtuk keresztül érkezett a gyilkos küldemény.

Tudtommal Ildikónak nem voltak ellenségei. Reméljük, elfogják ezt a gazembert, és soha többé nem engedik ki. Ildi két hét múlva lett volna 49 éves – mondta zokogva a barátnő.

A férfi exbarátját, Stephen Bealt csütörtök délután tartóztat­ták le Long Beach-i otthonában. A férfi már tavaly is egy párt alkotott az asszonnyal, egy hónapja még együtt nyaraltak Mexikóban. A férfi házában megtalálták a bomba egyes részeit, azonban a személyét nem hozták összefüggésbe a gyilkossággal, így lehetséges, hogy nem ő volt a közvetlen elkövető, azonban rajta keresztül érkezhetett a szalonba. Annyi bizonyos, hogy a férfit alig két hete hatalmas trauma érte, meghalt az édesanyja, emellett Ildikóval is szakítottak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"