Létrehozva: 2020.01.21.

Diákok pályázhatnak, egy jó programot lehet nyerni

A fogyatékosságügy minél szélesebb körben való megismertetése és a társadalmi szemléletformálás korai életszakaszban való megkezdése céljából immáron harmadik alkalommal hirdette meg a Szerencsejáték Zrt. az Adj Egy Ötöst! nevű pályázatát.

Adj Egy Ötöst! – A pályázatra iskolai csapatok, közösségek jelentkezését várják február végéig a www.adjegyotost.hu oldalon. A program lezárása képpen a beérkezett és megvalósult pályázatokból a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 12 pályamű egyenként 400.000 forint nyereményben részesül májusban, amelyet a nyertes csapat egy közös programra költhet.

A nemzeti lottótársaság kiemelten kezeli a fogyatékossággal élő gyermekek társadalmi integrációjának ügyét. Az Adj Egy Ötöst! program célja, hogy a pályázó diákok személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjenek meg fogyatékossággal élő emberekkel, majd ezt a közösen átélt eseményt a pályázat keretei között film, fotó, rajz vagy írásos jelentés formájában megosszák másokkal, mint jó és követendő példát. A közös élményszerzés és játék segíti a gyermekek természetes nyitottságának megőrzését, és életre szólóan meghatározhatja hozzáállásukat fogyatékossággal élő embertársaik iránt.

Fotó: Pixabay.com

Az országos program szakmai kidolgozását és szervezését a Szerencsejáték Zrt. felkérésére továbbra is az 1993-ban létrejött Salva Vita Alapítvány végzi. A program támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma – amely révén minden érintett intézményvezetőhöz eljutott az Adj Egy Ötöst! pályázati felhívás -, valamint az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT).

A pályázatra 2020. február 28-ig lehet jelentkezni. A legjobb 12 pályaművet szakmai zsűri választja ki, a díjakat pedig egy 2020 májusában megrendezendő díjátadón adják át. A zsűribe az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Salva Vita Alapítvány, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Szerencsejáték Zrt. delegál tagokat. A felkészítő tanárok csapatonként 50.000 forint értékben könyvvásárlási ajándékutalványt kapnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra