INSIDER

Újabb botrány a baloldalon: Érvénytelen lehet Czeglédy Csaba jogi szakvizsgája

A Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem igazolta Czeglédy Csabának a jogi szakvizsgához szükséges hároméves szakmai gyakorlatot.
  • Szerző: Ripost

A parlament hétfői ülésén Budai Gyula fideszes képviselő megemlítette Czeglédy Csaba furcsa körülmények között megszerzett szakvizsgáját. Felszólalásában külön kiemelte, hogy az ügyben közérdekű adatigényléssel fordult a Vas Megyei Ügyvédi Kamarához.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fegyőrök vezetik 2018. február 22-én Czeglédy Csabát a Szegedi Törvényszék tárgyalótermébe
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Mint ismert, a Szombathelyen politizáló, korábban jogerősen csalásért elítélt Czeglédy a Vas megyei kamarához tartozik, igaz, jelenleg fel van függesztve a tagsága. A testület válasza megérkezett, Budai Gyula pedig csütörtök reggel közzétette a testülettől kapott választ közösségi oldalán – írja az origo.

Újabb fordulat a Czeglédy-ügyben

A kormánypárti politikus megkereste a megyei kamara elnökét amiatt, hogy felmerül a gyanúja annak, hogy a most költségvetési csalással vádolt Czeglédynek valótlan tartalmú okirattal igazolták a jogi szakvizsgához szükséges hároméves szakmai gyakorlatát.

A testület elnöke reagált, és Budainak címzett levelében kiemelte, hogy Czeglédy 2010. december 31-e óta szerepel a nyilvántartásukban. Továbbá arról tájékoztatta a kormánypárti politikust, hogy nem a Vas megyei ügyvédi kamara állította ki Gyurcsány ügyvédjének a szakvizsga-igazolást.

Hozzátették, hogy éppen ezért nincs náluk a kért irat.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?