Létrehozva: 2021.05.14.

Gyanúsan sokat költött Curtis testvére a Katzenbach-gyilkosság után

A héten új gyanúsítottakat vettek őrizetbe a Katzenbach-gyilkosság ügyében. Egyikük Sz. Lajos, Curtis testvére.

Mint arról a Ripost is beszámolt, előzetesbe került Sz. Lajos – Curtis testvére – és gyanúsított társai csütörtökön délután, a Katzenbach-gyilkosság miatt.

Hat órán át tartott az előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló indítvány tárgyalása, a gyanúsítottak jelenlétében. A nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását

A korábbi MTK-focista, Katzenbach Imre holttestét 2020-ban találták meg egy vadászbirtokon
(Fotó: Bors)

A Blikk beszélt több olyan emberrel, akik a gyilkosság elkövetésével gyanúsított Sz. Lajost és L. Istvánt ismerik. Sz. Lajossal, Curtis bátyjával kapcsolatban olyan információhoz jutott, miszerint a férfi a honvédségnél nem a speciális alakulatnál szolgált.

Továbbá a megkérdezettek egyike azt mondta, hogy Sz. Lajos egy évtizeddel ezelőtt, nagyjából a gyilkosság utáni időben nagy költekezésbe kezdett, ami több embernek is szemet szúrt.

Sz. Lajos kapcsán családja továbbra sem kívánt nyilatkozni, de állítólag nagyon megviselik őket a történtek. Sőt a lap arról értesült, hogy Curtis édesanyja egyenesen belebetegedett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát