INSIDER

Csókay: imádkozom, ha gúnyolnak is érte

Dr. Csókay András a műtét során a missziót szervező alapítványra hagyta a kommunikációt, most azonban nyilvánosságra hozta naplóbejegyzéseit, amikből sok új részlet is kiderül. A Ripost7-nek arról nyilatkozott, miért tartotta ezt fontosnak.
  • Szerző: Ripost

A Honvédkórház Semmelweis-díjas idegsebésze azzal írta be magát az orvostörténelembe, hogy az ő szakmai irányításával szétválasztottak egy, a fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt, a sikerhez lelki támogatásra is szükség volt. Csókay most is imádkozik a gyerekekért minden nap.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

csókay imádkozik

Fotó: Ripost

: Mi a célja azzal, hogy nyilvánosságra hozza a naplóbejegyzéseit?

Dr. Csókay András: A fő célja az, hogy újra imára hívjam magyar testvéreinket, akik csoportos lelki támogatást nyújtottak az ikrek szétválasztásához. Nem mindenki hívő, a szeretettel való odagondolás is hat. A pszichológiában bebizonyították, hogy ez működik, csak nem tudjuk még tudományosan leírni, pontosan hogyan.

: Úgy gondolja, a rengeteg magyar imádság hozzájárult a bangladesi ikrek sikeres szétválasztásához?

Cs.A.: Három tényező játszott szerepet. Nyilvánvalóan szükség volt a szakmai tudásra. A másik tényezőt azok a szigorúan tudományos idegsebészeti ötletek jelentik, amiket a Jézus-imákban kaptunk. A harmadik a csoportos, nagy, közösségi lelki támogatás. Mindhárom egyformán fontos volt.

: Milyen ötleteket kaptak Jézustól?

Cs.A.: Amikor 2017-ben megláttam a gyerekekről a képeket, akkor azt mondtam, lehetetlen őket szétválasztani. Azután elkezdtem imádkozni a Jézus-imát és jött az az ötlet, hogy először az érpályák szétválasztását oldjuk meg. Ezt követően még 5 ilyen ötletet kaptam a műtéthez, a műtét közben pedig két életmentő sugallatot kaptam.

: Vannak, akik ezt megmosolyogják, sőt gúnyolódnak miatta. Hogyan viseli azt, hogy sokan nem fogadják el a hit erejét?

Cs. A.: Igen, az imádság miatt nagyon sokan megmosolyogtak, kinevettek, kigúnyoltak. Megtapasztaltuk a világban működő rosszat. Ahova beteszi a lábát a jó, oda törekszik a rossz is. Ez a hatalmas harc zajlott az elejétől fogva, a műtét után, de már közben is és valamilyen szinten még mindig tart.

Ha kíváncsi vagy arra, miért nem ért egyet Csókay doktor a sikerkommunikációval, mi történt amikor szétfűrészelték a koponyákat és hogyan segítette a csoda az ikrek gyógyulását, akkor keresd az újságárusoknál és az egyéb árusítóhelyeken a 7 kedden, szeptember 7.-én megjelent számát, melyben egyéb érdekességekről is olvashatsz.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?