Létrehozva: 2021.10.17.

Monumentális gyűjtemény: megnyílt a felújított, kibővített komáromi Csillagerőd

A Szépművészeti Múzeum 70 éve nem látott, monumentális gipszmásolat-gyűjteményével nyílt meg a teljeskörűen felújított és kibővített komáromi Csillagerőd.

A hányatott sorsú gyűjtemény végre méltó otthonra talált a Csillagerőd épületében. A Ripost7 stábja a helyszínen járt.

Ha a milói Vénuszt, Bartolomeo lovasszobrát vagy a Laokoón szoborcsoportot, esetleg Michelangelo híres alkotásait szeretnénk megnézni, külföldi utazás nélkül is lehetséges. Magyarországon is láthatjuk ezentúl gipszmásolatként mindet Komáromban, a Csillagerődben, ráadásul közelről, szemmagasságban. A Szépművészeti Múzeum híres gipszgyűjteménye évtizedekig nagy raktárban állt.

Komáromi Csillagerőd

„Az Igmándi erődben, egy kilométerre a Csillagerődtől őrizték a gyűjtemény egy részét, siralmas körülmények között. Rendkívül rossz állapotban volt a Csillagerőd is. Komárom – egykor Brigetio – a római birodalom határvidéke volt, így kapcsolódik az antikvitáshoz, innen jött az ötlet, hogy a felújított Csillagerődben megfelelő helyen lennének a szobrok, s hogy ez vonzerőt is jelent majd a városnak” – mondta a Ripost7-nek Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget projekt miniszteri biztosa az új létesítmény átadóján.

Baán László

Több mint 3 év munkája volt, mire felújították az erődöt és a gipszgyűjtemény több száz darabját.

A Csillagerőd új, többfunkciós kulturális központtal, modern kiállítótérrel gazdagodott, méghozzá az egykori legénységi szálláshely újragondolásával. Az új létesítmény oktatási, ismeretterjesztési feladatokat is ellát, családbarát kulturális intézményként várja a látogatókat.

Komáromi Csillagerőd

Áder János nyitotta meg az erődöt

Magyarország köztársasági elnöke az aradi vértanúk napján nyitotta meg az intézményt. Beszédében felidézte, hogy a komáromi várat Klapka György még Világos után is sikeresen védte, itt aratta utolsó győzelmét a magyar sereg 1849. augusztus 3-án, ezen a váron lobogott legtovább magyar zászló.
„Az eszmék tovább élnek az emlékek megőrzésében és most a Csillagerőd megújulásában. A fegyverek rég elégtek, az egykori raktárakból eltűnt a lőpor utolsó szaga is, de ez az erőd ma újra őrtorony és bástya, a Szépművészeti Múzeum Európában is párját ritkító másolatának őrhelye” – mondta. A Csillagerőd műemléki megújulása és kibővítése győzelem a romok, a felejtés, a pusztulás felett.

15 ezer bontott téglát építettek be

A komáromi Csillagerőd felújítását megelőzően a bécsi katonai archívumban megtalálták az épület tervrajzait, ennek köszönhetően – ahol lehetséges volt – eredeti állapotában állították vissza az erődöt, beleértve az ágyú- és lőállásokat is. Az udvaron szabadtéri színpadként is használható területet alakítottak ki. Az erődrendszer felújítása során 32 ezer köbméter földet mozgattak meg, 1200 négyzetméternyi kőfelületet újítottak fel és 115 ezer bontott téglát építettek be.

Katonai komplexum, internáló-tábor és zöldségraktár is volt

A Csillagerőd a komáromi erődrendszer egyik tagja. Az erődrendszer kialakítása az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni, megépítésekor Közép-Európa legnagyobb katonai komplexumának számított. Ennek egyik fontos eleme, a Csillagerőd egy korábbi palánkvár helyén épült 1850 és 1871 között. A hadsereg laktanyaként és raktárként használta, majd 1920 után a Magyar Királyi Honvédség lőszerraktáraként működött. A II. világháború alatt rövid ideig internálótábor volt, ezt követően szükséglakásokat alakítottak ki benne. Később a helyi ÁFÉSZ zöldségraktárként használta.

Több mint 100 éves a másolatgyűjtemény

1896-os alapításakor a Szépművészeti Múzeum átvette a Nemzeti Múzeumtól az 1873-as bécsi világkiállításon vásárolt mintegy 300 ókori szobormásolatot, majd további görög és római szobrok kópiáit is beszerezte, és jelentős számú öntvényt rendelt meg. Az ókori emlékek mellett 1902-től középkori és reneszánsz szobrokról készült másolatokat is készíttetett.

Az 1913-ig formálódó gipszgyűjtemény mintegy 900 ókori, illetve közel 300 középkori és reneszánsz műalkotás másolatát tartalmazta. A Szépművészeti Múzeum épületének földszinti nagy csarnokait eredetileg a gipszmásolatok számára tervezték. A háború alatt a gyűjtemény pincékbe, raktárakba került.

Komáromi Csillagerőd

2013-ban művészettörténészek és restaurátorok teljeskörűen felmérték a több mint százéves másolatgyűjteményt. 2015-ben a Román Csarnokból is kikerültek a gipszöntvények, és megkezdődött a restaurálás. Most 70 év után láthatja ezeket ismét a közönség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a Halaknak szép napja lesz, a Mérleg választ kap egy kérdésre

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidl-ben, és van egy csomó hely

INSIDER

Bekapcsolták a viharjelzőket a nagy tavainkon: nem árt figyelni őket!

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília