Létrehozva: 2020.09.28.

Családi biznisz: testvérével járt lopni a budapesti betörő

A sorozatos bűncselekmények során nyolc lakásban is jártak.

Egy újbudai nő értesítette a rendőrséget, hogy látta, amint egy férfi az erkélyen keresztül bejut a szomszédja házába.

A Galambóc utcai lakásban pár percet töltött a férfi, majd elmenekült, a rendőrség átkutatta a környező utcákat és találtak egy táskát, melyről egy szemtanú elmondta, hogy azt egy férfi dobta el, amikor az egyik ház kertjéből futott ki.

A rendőrök negyed órával később a Hengermalom közben megtalálták azt a férfit, akire illett a bejelentő személyleírása; a 33 éves R. Róbertet elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra – írja a Police.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az újbudai nyomozók megállapították, hogy R. Róbert a betörést testvérével, R. Józseffel közösen követte el; a gyanú szerint R. Róbert figyelt az utcán, amíg bátyja átkutatta a lakást. R. Józsefet több, korábbi betörés elkövetésével is összefüggésbe hozták, és ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. A 38 éves férfi hónapokig próbált bujkálni, végül 2018 december 10-én Veresegyházán találták meg és fogták el a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint R. József 2018 január és augusztus között hét újbudai és egy I. kerületi lakásba tört be; a férfi gyanúsítotti kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, és a nyomozóknak megmutatta azokat a lakásokat is, ahová korábban betört.

Az eljárás során R. Róbertet 1 rendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, R. Józsefet 2 rendbeli lopás vétség kísérlet, 1 rendbeli lopás vétség és 9 rendbeli lopás bűntett gyanúja miatt emeltek vádat az ügyészségen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni